Döntött a Kúria: semmis a sukorói telekcsere-szerződés
2012. november 13. kedd 13:08

Érvénytelen és semmis a sukorói telekcsere-szerződés - mondta ki a Kúria kedden kihirdetett felülvizsgálati döntésében.
A magyar állam által Joav Blum magyar-izraeli befektető ellen indított polgári perben a Kúria eltérő indoklással, de hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet és elutasította az ellene az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelmet.
A Velencei-tó partjára tervezett King's City elnevezésű turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződést a Gyurcsány-kormány alatt, 2008 nyarán kötötte meg az állam és a befektető, ám a szerződés érvénytelenségének kimondása és az eredeti állapot helyreállítása érdekében 2009 őszén Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere polgári pert kezdeményezett.
A különböző eljárásokban felvetődött a csereingatlanok jelentős értékaránytalansága és a szerződés leplezett célja is.
Kedden a Kúria szóbeli indoklásában azzal érvelt: a szerződés érvénytelen, mert jogszabályba, a nemzeti földalapról szóló törvénybe ütköző.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

