Csaknem kétmilliót fizetett a rekorder bliccelő a fővárosban
2025. január 17. péntek 17:03

Csaknem kétmillió forintnyi pótdíjat fizetett be a rekorder bliccelő, egy 48 éves budapesti nő tavaly - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, hogy a rekorder bliccelőnek 1 977 401 forintot kellett befizetnie több mint hét év halogatás után.
A 2024-es év pótdíjazási toplistájának második helyezettje egy 40 éves férfi volt, aki több mint 1,5 millió forintot fizetett, a harmadik helyet pedig egy 53 éves nő "szerezte meg", aki több mint 1,3 milliós tartozását törlesztette.
A legnagyobb összegek többévnyi figyelmen kívül hagyott pótdíjazásból, elindított végrehajtási eljárásokból és jelentős késedelmi díjakból halmozódtak fel
- tették hozzá.
Megjegyezték, vannak, akik még mindig hisznek abban a régóta terjedő városi legendában, miszerint a kiszabott pótdíjak automatikusan elévülnek, ezért nem fizetik be a csekkeket, ez azonban súlyos tévedés, ugyanis a BKK jogi úton minden eszközt megragad a behajtásra, az elhúzódó eljárás miatt pedig a kezdeti összeg jelentősen növekedhet.
Közölték azt is, hogy utasaik többsége saját bevallása szerint becsületesen utazik: egy 2024-ben végzett kutatásban a megkérdezettek 91 százaléka úgy nyilatkozott, mindig jeggyel vagy bérlettel használja a BKK járatait.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Zivataros éj után kedden sok...
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- Baranyára is kiadták a...
- Sajnos nem jött össze, nem jutott fel...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Szamócával trükköző őstermelőket...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...