Biztos, hogy Kövér László nem lesz államfő
2012. április 13. péntek 15:48
Van olyan jelölt az államfői posztra, aki vállalná is a tisztséget - ez derült ki Kövér László házelnök szavaiból a Fidesz pénteki elnökségi üléséről távozóban, nevet azonban nem mondott. Azt ugyanakkor közölte, őt hivatalosan nem kérték fel a posztra.
Arra az újságírói kérdésre, hogy van-e olyan jelölt, aki jelezte, hogy elvállalná a tisztséget, az államfői jogokat jelenleg gyakorló Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke azt válaszolta: "bizonyára, máskülönben nehéz lenne a hétfői frakcióülésen előterjesztést tenni" a leendő köztársasági elnök személyére. Megjegyezte azt is, hogy addig, "ha nem muszáj", már nem lesz elnökségi ülés.
Áder lesz a befutó?
Szijjártó Péter a Fidesz pénteki elnökségi ülése után elmondta, hogy Orbán Viktor lefolytatta a jelöléshez szükséges konzultációt le az elnökségi tagokkal. Az MTI információi szerint a Fidesz elnöksége egyöntetűen foglalt állást Áder János fideszes európai parlamenti képviselő államfővé jelölése mellett, aki előzőleg már igent mondott a felkérésre.
Kövér László közölte továbbá, hogy az előzetes hírekkel ellentétben Áder János fideszes európai parlamenti képviselő nem vett részt az elnökségi ülésen, amit azzal magyarázott, hogy a politikus nem tagja a testületnek, és nem is hívták meg őt.
A Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a képviselőcsoport hétfői ülésén tesz javaslatot az új államfő személyére.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Motoros és autós karambolozott...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...

