Biszkut hazaengedték, de nem hagyhatja el Budapestet
2012. szeptember 10. hétfő 19:18

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság Biszku Béla ügyében, akit az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt vettek őrizetbe hétfőn; a végzés nem jogerős.
Zámbó Gyula, Biszku Béla ügyvédje az MTI-nek elmondta: a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítélete értelmében Biszku Béla engedély nélkül nem hagyhatja el Budapest területét. A lakhelyelhagyási tilalomnak nincs határideje, félévente felül kell vizsgálni, de legfeljebb az ítélő bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart.
A végzés nem jogerős, az ellen az ügyészség és Biszku Béla is fellebbezett. Az ügyészség házi őrizet elrendelését kezdeményezte. Zámbó Gyula azt mondta: Biszku Béla a fellebbezés mellett továbbra is kitart amellett, hogy nem követett el bűncselekményt, álláspontja szerint "a gyanúsítás, bármiféle kényszerintézkedés is felesleges és jogszerűtlen". Zámbó Gyula szerint a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján védencének ebben igaza is van.
A végső döntést, nagyjából egy héten belül, a Fővárosi Törvényszék mondja ki - tette hozzá az ügyvéd.
Biszku Béla ellen jobbikos képviselők tettek feljelentést a tavaly elfogadott, emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről szóló törvény alapján. Az ügyészség a feljelentés nyomán március elején indította el a nyomozást több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított, emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával.
A nyomozással a Budapesti Nyomozó Ügyészséget bízták meg.
Biszku Bélát két, az 1956-os eseményeket követő sortűzzel, a budapesti Nyugati téri és a salgótarjáni sortűzzel összefüggésben gyanúsítják.
Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a rendszerváltás utáni magyar büntető igazságszolgáltatás jelentős mérföldkövének nevezte a gyanúsítást. Ibolya Tibor kitért arra, hogy az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának valamennyi tagja ezzel a bűncselekménnyel gyanúsítható lenne, de már csak Biszku Béla él közülük. Az ügyészség szerint az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága - amelynek Biszku Béla döntési joggal rendelkező tagja volt - közvetlenül irányította a karhatalom operatív vezető testületét, a Katonai Tanácsot, feladatokat határozott meg és célokat tűzött ki neki, amelyeket a karhatalmi erők végrehajtottak. Biszku Béla ezzel a hatóság szerint rábírta a karhatalmi erőket a háborús bűntettek elkövetésére, valamint társaival ezekre a bűncselekményekre szövetkezett.
"Talán a történészek konszenzusban vannak abban, hogy az 1956-ot követő megtorlásokban Biszku Béla, mint belügyminiszter befolyásolta az igazságszolgáltatást, és konkrét büntetőeljárásokban is szerepe volt, ez azonban a jelen nyomozás tárgya szerint még a megalapozott gyanút nem éri el" - fogalmazott a főügyész. Hozzátette ugyanakkor: nehezen bizonyíthatóak ezek a bűncselekmények, de "nem tettünk le arról (...), hogy ezen cselekményeket is bizonyítani tudjuk Biszku Bélával szemben".
A főügyész azt mondta: ezért a bűncselekményért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.
MTI - Fotó: Marjai János
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

