Befejeződött a központi szúnyoggyérítési program
2023. szeptember 18. hétfő 18:00

A tavalyi aszályos, csekélyebb szúnyogártalommal érintett év után az idei szezon különösen sok munkát adott a szakembereknek. A korábbi évekhez képest nagyobb területen zajlott biológiai lárvagyérítés, a légi és földi technológiák alkalmazásával végzett kezelések már április első hetében elkezdődtek. A szúnyoglárvákat elpusztító biológiai készítményt a Balatonnál, a Velencei- és Tisza-tónál, valamint a jelentősebb folyók mentén, összesen 36 270 hektárnyi területen alkalmazták.
A csapadékos tavasz és nyár kedvezett a csípőszúnyogok szaporodásának, sokszor olyan területeken is nagy számban jelentek meg, ahol korábban nem kellett gyéríteni.
A katasztrófavédelem által koordinált szúnyoggyérítés elsődlegesen a víz közeli településekre terjed ki, amelyeken a szúnyogok számát csak szervezetten, régiós szinten lehet eredményesen csökkenteni.
Összesen 1089 településen és Budapest nyolc kerületében került sor a kifejlett szúnyogok elleni védekezésre, a legfertőzöttebb helyeken több alkalommal is.
A felhőszakadások, a folyók többszöri áradása főleg a Duna mentén és a Dunántúlon jelentett kihívást a szúnyogok elleni küzdelemben.
Ezeken a területeken a védekezés célja az extrém ártalom elfogadható szintre csökkentése volt. A szúnyoggyérítés során összesen 916 066 hektárnyi területet kezeltek a szakemberek.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Hurrá, húsz foknál is melegebb lehet...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...