Az LMP szerint sürgős gazdasági fordulatra volna szükség
2012. május 20. vasárnap 17:27
Az LMP szerint sürgős gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség, ezt indokolja az is, hogy márciusban az infláció miatt 5,2 százalékkal csökkentek a reálbérek.
Az ellenzéki párt az MTI-nek küldött vasárnapi közleményében a KSH adataira hivatkozva azt írta, hogy - a közmunkán kívül - az állások száma is csökkent, vagyis "a kormány kétéves kalandorpolitikája" a gazdaságban teljes csődöt mondott.
A Szél Bernadett és Scheiring Gábor országgyűlési képviselők által jegyzett írásban kiemelték: meggyőződésük, hogy fel kell adni a bajok jelentős részéért felelős egykulcsos adót, és a felső középosztály "feltőkésítése" helyett a társadalmi szétszakadás megakadályozására kell koncentrálni.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy - mint fogalmaztak - a reálbér-visszaesés csökkenő foglalkoztatással párosul, "az éhbért sem fizető" a munkahelyek száma a versenyszférában kevesebb lett, miközben nő az infláció, recesszióban a gazdaság, újabb és újabb adók terhelik a csökkenő jövedelmet.
Úgy látják, a reálbérek visszaesése, a stagnálás, a jövedelmi különbségek és a nyomor növekedése egyedül a kormány gazdaságpolitikai ámokfutásának tudható be.
Mint írták, az LMP javaslata a helyzet javítására változatlan: válság idején a leszakadók védelme elsőrendű feladat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Motoros és autós karambolozott...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...
- Személyi változásokat rendelt el a...

