Az LMP szerint pénzkidobás az E.ON megvásárlása
2012. december 04. kedd 14:16
Az LMP olyan pénzkidobásnak tartja az E.ON Földgáz Trade és Földgáz Storage megvásárlását, amelyiktől nem javul az ország energiabiztonsága - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Jávor Benedek.
Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke úgy fogalmazott, hogy miután a kormány "jókorát bukott" a Mol-részvénypakett megvásárlásán, most egy másik, bizonytalan kimenetelű energetikai kalandba vág bele.
Az ellenzéki politikus szerint nem lehet kategorikusan elutasítani az állami tulajdonszerzést a stratégiailag fontos területeteken, ám az E.ON-csomag megvásárlása több kérdést is felvet.
Ennek kapcsán hangsúlyozza, hogy nem ismert a pontos vételár, várhatóan 200 milliárd forint körüli összeget kell majd fizetni a két vállalatért. Arra is felhívja a figyelmet, hogy 2006-tól, amióta a földgáztározók az E.ON birtokában vannak, a tulajdonos kiléte egyetlen helyzetben sem befolyásolta a gázellátás folyamatosságát.
A tranzakcióra szánt összeg elegendő lenne arra, hogy az állam - 30 százalékos támogatási rátát feltételezve - 380 ezer háztartásban segítse elő a hőszigetelést és nyílászárócserét, magyar munkahelyek tízezreit létrehozva - közlölte.
Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója pénteken szándéknyilatkozatot írt alá az Országházban az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...

