A szocik szerint gazdasági mélyrepülésben van az ország
2012. szeptember 02. vasárnap 13:08
Az elmúlt negyedévben nyilvánvalóvá vált, hogy gazdasági mélyrepülésben van az ország - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője, a gazdasági és informatikai bizottság tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Hangsúlyozta: a pénzromlás üteme jóval meghaladja az Európai Unió átlagát és az elmúlt 10 évben egyszer sem volt ilyen alacsony a beruházási ráta Magyarországon.
Elmondta, az előző negyedév azért katasztrofális, mert 5,9 százalékkal csökkentek a beruházások az elmúlt év hasonló időszakához képest, és 2,2 százalékkal az első negyedévhez képest.
Tukacs István szerint ez világosan mutatja, hogy a vállalkozások nem bíznak abban, hogy a kormány megfelelő gazdasági környezetet tud kialakítani és nem számítanak arra sem, hogy a következő időszakban érdemes lenne beruházni.
Álláspontja szerint nem csupán a hosszú távra szóló beruházások csökkennek, köztük az ingatlanfejlesztéseké, hanem a vállalkozások már gépekbe és berendezésekbe is kevésbé ruháznak be.
Mint fogalmazott: nemcsak az adóztatási feltételek változatlansága, hanem azok a "zsarolásértékű" kormányzati intézkedések is hozzájárultak a vállalkozások helyzetének romlásához, mint például a kötelezően kikényszerített bérkompenzáció.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy az 5,6 százalékos infláció jóval meghaladja a kormány által várt 4,2 százalékot, emiatt álláspontja szerint a fogyasztásban is elmaradások lesznek.
Tukacs István az okok közé sorolta a kormány által felrajzolt lehetetlen és követhetetlen gazdaságpolitikai pályát. Miközben a kormány a gazdaság élénkítéséről beszél, addig az adórendszerrel éppen gátolja a növekedést. A vállalkozások pénzügyi és adminisztrációs terhei nem csökkentek, és a kormányzat azt sem teszi lehetővé, hogy megfelelő kamattal jussanak hozzá a folyó működésüket és beruházásaikat szolgáló hitelekhez.
Tukacs István bírálta a kormányt, amiért halogatja a stabil költségvetési működést biztosító IMF-megállapodást, miközben uniós pénzügyi források ragadnak bent a költségvetési ciklus végén.
Az ellenzéki politikus kitért az azeri baltás gyilkos kiadatási ügyére is. Mint elmondta: a kormány az azeri katonatiszt kiadásával valószínűleg egy, a "titkos háttértárgyalásokon megfogalmazott" kívánalomnak tett eleget. Amikor erre Örményország idegesen reagál, akkor egyértelmű a kormány felelőssége, hogy mit tett egy kétes értékű gazdasági tranzakció érdekében - mondta.
Szorgalmazta, hogy az illetékes bizottságok tűzzék napirendre a kérdéseket, mert "Magyarország szavahihetősége forog kockán".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

