A szocik már kormányzásra készülnek
2012. április 25. szerda 16:02
Az MSZP kormányra kerülésekor eltörli a telekommunikációs és a pénzügyi tranzakciós adót - jelentette ki Mesterházy Attila szerdán Egerben.
A költségvetés egyensúlyát ugyanis nem a kiskeresetűeket sújtó újabb adók kivetésével, hanem a gazdaság élénkítésével kell megteremteni - közölte a szocialisták elnök-frakcióvezetője egy pártja kelet-magyarországi részországgyűlése alkalmából megtartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: miközben az Orbán-kormány azt ígérte, hogy az adócsökkentés kormánya lesz, mára világossá vált, hogy az adóemelés kormányává vált.
A pártvezető közlése szerint az MSZP jövő márciusig elkészíti új keretprogramját, amelynek a középpontjában a munkahelyteremtésnek kell állnia. Ugyanis a munkanélküliség mértéke mára eléri Magyarországon a 11,6 százalékos szintet és a kelet-magyarországi megyékben akár a 20 százalékot is meghaladja; vagyis a jelenlegi kormány gazdaságpolitikája nem a kilábalás, hanem a csőd irányába visz - mondta.
A programot - fejtette ki - nem Budapesten írják, hanem az ország különböző régióiban születő programokat gyúrják eggyé. Arra kérte a párt kelet-magyarországi megyei elnökeit, hogy a társadalom helyi szereplőivel egyeztetve készítsék el a javaslataikat. Mindezzel azt is demonstrálni kívánják, hogy az MSZP a Fidesszel ellentétben a párbeszéd és az érdekegyeztetés híve - mondta Mesterházy Attila.
Sós Tamás, az ellenzéki párt Heves megyei elnöke arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy miközben a megye Eger, Gyöngyös és Hatvan alkotta urbanizációs tengelyét négy éve még Közép-Európa öt legdinamikusabban fejlődő régiója között tartották számon, mára vegetál a térség.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...

