A szóbelikkel megkezdődött az emelt szintű érettségi
2012. június 07. csütörtök 08:48
Megkezdődnek csütörtökön az emelt szintű szóbeli érettségik: a matúra ezen egy hete alatt csaknem 37 ezer vizsga lesz 65-féle vizsgatárgyból.
Az Oktatási Hivatal (OH) korábbi tájékoztatása szerint az emelt szintű szóbelik június 13-ig tartanak, ez idő alatt 36.868 szóbeli vizsgát tartanak, 148 vizsgahelyszínen, 2454 tantárgyi bizottság előtt.
Az érettségizők emelt szinten 65-féle vizsgatárgyat választottak, ezen tárgyak mindegyikéből van szóbeli vizsga is. Az emelt szintű vizsgákat a 19 megyei és a fővárosi kormányhivatal szervezi. A szóbeli tételeket az OH készítteti el, és a kormányhivatalok közreműködésével juttatja el a háromfős tantárgyi bizottságokhoz.
A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező kormányhivatal bízza meg.
A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja a vizsgatárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján, egyéni értékelőlapon külön-külön értékeli, majd az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a vizsgázó teljesítményének minősítésére.
A tantárgyi bizottság egyéni osztályozóívet állít ki minden vizsgázóról, azt a vizsgaszervező kormányhivatal megküldi az illetékes érettségi vizsgabizottságnak.
Az emelt szintű szóbelik után június 18-tól 29-ig lesznek a középiskolákban a középszintű szóbeli vizsgák.
A tavaszi érettségi írásbeli vizsgák május 25-én fejeződtek be; az OH akkori közlése szerint a tanév rendjében meghatározott 16 nap alatt 1210 vizsgahelyszínen 136.546 érettségiző tett írásbeli vizsgát.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...

