A kórházban ápoltak többsége nincs beoltva
2021. szeptember 26. vasárnap 13:50

Még 400 ezer 60 évnél idősebb ember nem oltatta be magát Magyarországon, pedig a koronavírus ellen beoltottak sokkal kisebb eséllyel betegednek meg, illetve sokkal enyhébbek a tüneteik - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.
A virológus azt mondta, a jelenlegi adatok nagyjából megegyeznek az egy évvel ezelőttiekkel, de a kórházban ápoltak, lélegeztetőgépen lévők és az elhunytak között nagyon alacsony az oltottak száma.
A fertőzöttek száma mindenképpen növekedni fog - tette hozzá -, az oltás abban segít, hogy kevesebben kerüljenek kórházba, lélegeztetőgépre, illetve kevesebben haljanak bele a koronavírus okozta megbetegedés következményeibe.
Rusvai Miklós elmondta: a nemzetközi trendek szerint világszerte már a hatodik hullámnál tartunk, ezek közül a harmadik volt a legerősebb, azóta csökkenő tendenciát mutat az új fertőzöttek, halottak száma. Magyarországon is feltehetően a harmadik hullám volt a legerősebb, várhatóan a negyedik és a továbbiak egyre gyengébbek lesznek.
Remélhetőleg két év alatt ez a vírus is "belesimul" a klasszikus koronavírusok, a náthavírusok trendjébe - tette hozzá.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Se pénz, se pálya, se felszerelés:...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Egy méterrel emelkedik a Duna...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...