A Jobbik szerint a kormány új kémprogramot épít ki
2013. február 12. kedd 17:23

155 millió forintból, közbeszerzés alól mentesített beszerzéssel új kémprogramot állít fel a kormány - jelentette ki az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése után a testület jobbikos tagja.
Mirkóczki Ádám az MTI-nek elmondta: a honvédelmi bizottság - amelynek szintén tagja - hétfőn tárgyalta meg az erről szóló előterjesztést és a kormánytöbbség támogatásával el is fogadta azt. Így lényegében megnyílt az út egy olyan informatikai rendszer kiépítése előtt, amely soha nem látott mértékű minősített adatból álló adatbázist kezelhet - fogalmazott a jobbikos politikus.
Tájékoztatása szerint az új programban ugyanis egyesítik a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZEBEK), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Terrorelhárítási Központ (TEK), az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a szakszolgálatok belső információs szolgálatának adatait. Ez pedig a Jobbik szerint komoly aggályokat vet fel, ahogyan az is, hogy a kormány képviselőjének kedden a nemzetbiztonsági bizottság előtt elmondott szavai szerint akár a magánlevelezéseket is képes lesz megfigyelni.
A Jobbik éppen ezért felszólítja a Belügyminisztériumot, hogy a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésén számoljon be arról: kik működtetik majd az új rendszert, kik hozzák létre, kik ellenőrzik, kik használják, kinek a vezetésével és főleg milyen jogszabályi háttér mentén és milyen céllal - tette hozzá Mirkóczki Ádám.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...

