A Flextronics elbocsátott zalai dolgozóinak 8 százaléka talált új munkahelyet
2012. december 13. csütörtök 12:58
A zalaegerszegi munkaügyi központ információi szerint a Flextronics International zalaegerszegi gyártóüzeméből elbocsátott dolgozók közel 8 százaléka új munkahelyen ismét munkába állhat - közölte Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.
A munkaügyi központ szerdán tartott állásbörzét a létszámleépítésben érintetteknek a Flextronics zalaegerszegi telephelyén. A rendezvényen 14 munkáltató 80 különböző munkakörben több mint 100 munkalehetőséget kínált a cég elbocsátott dolgozói számára.
A munkaügyi központ információi szerint a munkavállalók 35 fővel konkrét megállapodást kötöttek, további 50 személy pedig jelezte, hogy létesítene munkaviszonyt.
A munkaügyi központ munkatársai a helyszínen jogi, külföldi munkavállalással kapcsolatos tanácsadást, pszichológiai segítségnyújtást is tartottak a volt dolgozóknak, akik közül közel 300-an jelentek meg a börzén - közölte az igazgató.
A szingapúri központú elektronikai cég november végén jelzett 1100 embert érintő csoportos létszámleépítését. A 950 fizikai dolgozó és 150 szellemi alkalmazott december elején kapta meg az elbocsátásáról szóló dokumentumokat. Decemberben 800 ember, januárban és februárban pedig 150-150 ember távozik a két zalaegerszegi gyárból.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Pécsen és Mohácson is megfordult...
- Személyi változásokat rendelt el a...

