A Fidesz büszke az új médiatörvényre
2013. április 09. kedd 16:55

A parlament sajtóbizottságának fideszes elnöke szerint az új magyar médiatörvény "a baloldal minden lejárató kampánya ellenére" kiállta Európa próbáját.
L. Simon László ezt azután közölte az MTI-vel, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök a Szabad Sajtó-díjak keddi budapesti átadásán azt mondta, a Fidesz-kormány a média minden szegmensére a propagandagépezet részeként tekint, míg a szocialisták médiaszabályozási koncepciója az objektív tájékoztatást tartja a sajtó elsődleges feladatának.
Az Országgyűlés sajtóbizottságának kormánypárti elnöke közleményében úgy fogalmazott: bár a baloldali politikusok mindent megtettek, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatban Magyarország ellen hangolják a közvéleményt, "az idő végül hazánkat igazolta".
L. Simon László szerint ma a médiaszabályozás a közönség, és nem a baloldal érdekeit védi. "A magyar nézők nem kérnek többet azokból az időkből, amikor a közszolgálati tévécsatornán a műsorvezetők nyíltan úgy köszöntek a nézőknek: Hajrá, MSZP!" - írta.
A fideszes politikus hangsúlyozta: az új médiaszabályozásnak köszönhetően több a médiában a közszolgálati tartalom, és fokozott védelem alatt áll a közönség, különösen a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, a gyermekek és a fogyatékkal élők.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...
- Befejeződött Mohácson 657 milliós...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...

