20,11 millióért kelt el az első Kecskeméten gyártott Mercedes
2012. április 22. vasárnap 15:12

Kiemelkedő érdeklődés és rekordot hozó licitet követően 20,11 millió forintért talált gazdára a Magyarországon gyártott első Mercedes-Benz B-osztályú személyautó a Vatera online piacterén. A gyár a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak (NGYSZ) ajánlotta az autóért kapott árat.
A jótékonysági aukció több mint 41 ezer érdeklődőt vonzott a három hét alatt. Az aktív licitálóknak - összesen 374 ajánlat érkezett - köszönhetően a Vaterán folyó árverés már félidejében megdöntötte a portálon zajló jótékonysági aukciók rekordját: a korábbi csúcstartó a 2010 nyarán megrendezett Jéggel a víz ellen elnevezésű árveréssorozat volt. Akkor jégkorong-relikviákból több mint 2,5 millió forint folyt be az árvízi mentésben részt vevő szendrődi tűzoltók javára.
"A gépjármű nemcsak különleges felszereltsége és műszaki paraméterei miatt vonzó, de a licit nyertese azt is elmondhatja magáról, hogy övé lett az első értékesítésre szánt magyar Mercedes-Benz" - fogalmaztak a szervezők. "Különösképp fontosnak tartjuk azonban, hogy a licitálók fogékonyak voltak az árverés jótékony voltára. A teljes összeggel ugyanis egy olyan alapítványt támogatunk, amelynek célja a gyermekek életkörülményeinek javítása" - fogalmazott Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária ügyvezető igazgatója.
A szombat este véget ért licit győztese a Jász-Plasztik Autócentrum, a Mercedes-Benz egyik márkakereskedése lett. A kereskedés hamarosan átveheti a kecskeméti gyártósorról elsőként legurult, piros színű ügyfélautót.
Az online piactér 2008 óta szervez rendszeresen kiemelt karitatív aukciókat. Eddig már több mint 50 jótékonysági licit futott a portálon.
Képünkön: A Mercedes-Benz kecskeméti gyárából megkezdődött a B-osztályos személyautók kiszállítása. A március óta tartó sorozatgyártás során kétezer darab autó készült el, melyeket április 16-tól szállítanak a Mercedes-Benz központi értékesítési részlegére.
MTI - Fotó: Ujvári Sándor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Motoros és autós karambolozott...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...
- Személyi változásokat rendelt el a...

