Brutális kegyetlenséggel végzett egy nyolcéves kislánnyal az utolsó baranyai halálraítélt

Az elmúlt százhúsz év talán legszörnyűbb baranyai gyilkossága lassan öt évtizeddel ezelőtt történt. A 1974-es szörnyűség tettesét, Nyéki Oszkárt felakasztották. Ő volt az utolsó Pécshez közvetlenül köthető elvetemült elkövető, akit törvényes keretek között végeztek ki. A példátlan bűnügyre 1974. május 10-én, pénteken került sor. A történtekről a Dunántúli Napló a 12-i lapszámban adott hírt, rendőrségi közlemény alapján. Abból tudták meg az emberek, hogy a nyolcesztendős M. Éva (családneve ismert, de kegyeleti okokból illendő nem leírni - a szerk.)...
Gyertyagyújtással emlékeznek Szekó Józsefre - Mohács néhai polgármestere négy éve nincs közöttünk

Hatos. A f*szt, kilences: ez szinte biztosan nem történt meg a baranyai lottósorsoláson
Videó! A városi legendáknak akad néhány sajátosságuk. Az egyik az, hogy makacsul tartják magukat. A másik, miszerint talán meg sem történtek, vagy nem ott, nem akkor, amire sokak emlékeznek. Ilyen eset az is, ami szerint egykoron Komlón volt egy lottós számsorsolás, egy óriási malőrrel. A kihúzott számot ugyanis egy sorsoló rosszul olvasta be. Hatos, szólt a bemondás. Aztán némi szünet után érkezett a helyesbítés: „a f*aszt, kilences". Ez azonban szinte bizonyosan valótan történet, legalábbis így nem történt meg. Néhány dolgot már az elején érdemes tisztázni. A számgolyókban lévő számok...-
Iskolai mészárláshoz készített halállistát egy 16 éves diák
Emberölés előkészületének bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki... -
KSH: 559 100 forint volt a bruttó átlagkereset júliusban
2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével... -
Lángra kapott egy szállítószalag egy baranyai gyár területén
A tűzoltók megkezdték az oltási munkálatokat. Mintegy harminc méter magasan, tizenöt négyzetméteren ég egy szállítószalag...
-
A jövő héten is várják...
A következő helyszínen és időpontokban várják a vármegyében a jövő... -
Pécs és Mohács is...
A NAV baranyai munkatársai szeptember 25. és október 1. között... -
Bókai Zoltán vehett át...
A víg özvegy című nagyoperett premierje alkalmával, az előadás... -
Fának csapódott egy autó...
Egy embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki a... -
Pécsi Magyar-Finn...
Néhány nap múlva a Pécsi Magyar-Finn Társaság első fél évszázadának... -
Új helyre költözik a...
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szemészeti Klinika...
Ha esik, ha fúj, megint fél Pécset lezárják az LMBTQ-felvonulás miatt

Szombaton tartják meg az LMBTQ-felvonulást Pécsett, a városban reggeltől estig útlezárásokra, megállási tilalmakra kell számítani, függetlenül attól, hogy a borongós, esős időben hányan parádéznak. Reggel hat órától a rendezvény befejezéséig járművel történő megállási- és várakozási tilalom lépett életbe mintegy negyven pécsi közterületen, többek között a Tettye tér teljes területe, a Magaslati út egésze, a Hunyadi János utca északi része, az Aradi vértanúk útja, az Ágoston tér szintén egésze, továbbá a Lánc utca, a Búza tér, a 48-as tér, valamint a...
Négy, Baranyában elkövetett gyilkosság tettesei is szabadon járhatnak-kelhethetnek

Mohácson is a bringásoké a belváros pénteken: hagyjuk otthon az autókat!

Idén is csatlakozott Mohács az Autómentes Nap programjaihoz. Pénteken reggel lezárják a Széchenyi teret, amit csak a gyalogosok és a biciklisek használhatnak. Az egyre növekvő járműforgalom miatti környezeti, baleseti és városképi problémákra kívánja felhívni az Autómentes Nap, amit pénteken rendeznek világszerte.A program legfontosabb üzenete, hogy autók helyett gyalog, biciklivel vagy a közösségi közlekedési eszközökkel járjanak munkába, iskolába és ügyeiket intézni a települések lakói. Ugyan a mohácsiak jelentős része már most is naponta...
Ismét alacsony a Duna vízállása, a következő napokban tovább apadhat a folyó

A következő egy hét során várhatóan tovább csökken a Duna vízszintje Mohácsnál is, egyre inkább közelítve a hajózás szempontjából kritikus határnak számító 150 centiméterhez. Az elmúlt napok során nem volt számottevő csapadék a Duna vízgyűjtő területein, így a közeli jövőben biztosan nem számíthatunk a vízszint emelkedésére, sőt.A folyó gyakorlatilag a teljes magyarországi szakaszán apad.Mohácsnál kedden reggel 193 centiméteres vizet mértek, a következő egy hét során pedig tovább csökkenhet a vízszint, az előrejelzés szerint vasárnap 156 centiméter...
Három napon át kínál programokat az Európai Bordalfesztivál Pécsen és Villányban
Öt ország énekegyüttese, több néptánccsoport és zenekar, sztárvendégként pedig Miklósa Erika és Horváth István operaénekes lép fel a 27. alkalommal megtartott - Pécsen és Villányban zajló - Európai Bordalfesztiválon szeptember 22. és 24. között. A szervezők MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a 12. Villányi prémium bormustrával kiegészülő rendezvényen a házigazda Pécsi Férfikar mellett a Boghese e Ammentos Szardíniáról, a Mercury-Order Choir Svédországból, a Danubius Octet Singers Szlovákiából, a Vocal group DOMEN Szlovéniából, továbbá a Pécsi Szimfonietta, a Vivat Bacchus, a Zengő Együttes, a Misina Néptáncegyüttes, a Somogy Zenekar és a Pécsi Ércbányász Koncertfúvószenekar is bemutatkozik a közönségnek. Pénteken a villányi pincesoron vonulnak fel az együttesek, majd a népszerű, vörösborairól híres borvidék pincéiben adnak koncerteket. Szombaton gálakoncerten hallgathatja meg a pécsi Kodály Központ közönsége a résztvevő együtteseket és a két sztárfellépőt, Miklósa Erikát és Horváth Istvánt. Az est első felében a fesztivál résztvevői szórakoztatják bordalokkal a közönséget, valamint az I. Bordalnok Énekverseny győztesei énekelnek, a koncert második felében pedig a Pécsi Szimfonietta önálló produkciója következik, amelyet a Bartók Béla Férfikar, az...Hamarosan a burkolati jelek festése is elkezdődhet az M6-os határig tartó szakaszán

-
Nagy buli lesz az...
Zenei produkciók, hagyományőrző bemutatók és a szüreti felvonulás... -
Új helyén, a Balokányban...
Miután a kormányhivatal tavaly a mintegy 10 éve a Ferencesek... -
Álprofilok mögé bújva...
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy férfi... -
Hagyta meghalni a fiát...
Emberölés miatt jogerősen hat hónap - egy évre felfüggesztett -... -
Lecsuktak egy idős...
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy pécsi férfi... -
Kávé- és édességautamaták...
Az élelmiszer-értékesítést kezelőszemélyzet nélkül végző automaták...
-
Kigyulladt egy épület a...
Pincesoron lévő épületben keletkezett tűz szerda délután... -
A kölkedi fiatal, Czimmer...
A magyar csapat minden idők legsikeresebb eredményét érte el a... -
Négyen sérültek meg a...
Személyautó ütközött össze egy teherautóval, majd átsodródott a... -
Lángoló kombájnt oltottak...
Kigyulladt egy mezőgazdasági gép tegnap délután Székelyszabar... -
Baleset miatt lezárták az...
Összeütközött több jármű az M6-os autópálya és az 57-es főút... -
Két autót is ellopott...
A mohácsi rendőrök őrizetbe vették az elkövetéssel gyanúsítható...
-
Visszatért, s a...
A kerek számú bajnoki címre egyelőre még várni kell. Feltehetően... -
Tizenöt éve ment el a...
Önnek mi jut eszébe, ha meghallja, hogy tamagocsitemető? Netalán... -
Ma is felismerik az utcán...
A képlet egyszerű. Sokkal többen ismerik meg, mint ahány embernek ő... -
Újabb magyar nyelvű...
Szabó Ádámmal készített újabb magyar dalt MC Ron, azaz Ősi... -
A mohácsi hivatásos...
Világhálós videókon és a fényképeken rémületes, ijesztő benyomást... -
Kaló Zsófia, a...
Egy évtizede már, hogy Szekszárdról az MTE 1888-hoz igazolt Kaló...
-
Állatorvosi ügyelet a...
A hétvégén a következő helyeken és időpontokban tartanak... -
Ügyeletes patikák nyitva...
Tisztelt Olvasóink! Az ügyeletes gyógyszertárak nyitva tartási... -
Gyermek háziorvosi ügyelet Mohácson
A Mohácsi Kórház gyermekgyógyászati osztálya, valamint a gyermek sürgősségi részleg a nap 24 órájában látja el a város... -
Felnőtt háziorvosi...
Ügyelet helye: 7700 Mohács Véradó u.1.Ellátási terület: Mohács... -
Ifjúsági Lelkisegély Szolgálat
A Szolgálat telefonszáma, a 06-80-505-002 ingyen hívható hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 18.00-20.30 között vezetékes...
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Iskolai mészárláshoz készített...
- Lángra kapott egy szállítószalag egy...
- Brutális kegyetlenséggel végzett egy...
- Több mint kétezer határsértő ellen...
- KSH: 559 100 forint volt a bruttó...
- Új helyre költözik a pécsi szemészeti...
- Hagyta meghalni a fiát egy idős...
- Nagy buli lesz az októberi vörösbor...
- Gyertyagyújtással emlékeznek Szekó...
- Milliók kapnak hamarosan egy szép...