Visszatért, s a nyolcvanadik bajnoki címre hajt a versenyzőivel Filákovity István
2023. július 02. vasárnap 09:43
A kerek számú bajnoki címre egyelőre még várni kell. Feltehetően már nem sokáig, hiszen Filákovity István mohácsi atlétaedző tanítványai pillanatnyilag hetvenkilencnél járnak. A vágtázók, gátfutók, távolugrók már azon dolgoznak, hogy még nagyobbá tegyék a gyűjteményt. A nyugdíjas tanár pár év kihagyás után, az elmúlt ősszel visszatért a salakos edzőpályára, a Mohácsi TE 1888 színeiben.
Tehát az eredmények javulására lehetne fogadni, bár a szakember nem szerencsejátékos, hanem a kemény munka elkötelezett híve. Olyan, aki tudja jól, milyen elbúcsúzni egy volt versenyzőjétől. Mert közben értő szemmel választja ki, neveli fel az utódokat.
A labdával ügyesen bánó gyermekeket örökké hagyta a csapatsportok táborában boldogulni. Beérte azokkal, akik sem a lábukkal, sem a kezükkel nem táncoltatták a bőrgömböket.
Közülük igyekezett kiemelni a robbanékony, kitartó, harmonikus mozgású atlétákat. Mert Filákovity módszere szerint nem a gyenge képességek fejlesztésére kell fektetni a hangsúlyt, hanem a létező erények csiszolását érdemes elvégezni. Az elvein lehet vitatkozni, de az eredményességnél jobb bizonyíték aligha akad a szakmában.
- Fürge léptű gátfutóként vált ismertté, de azért az mégis komoly fegyvertény, hogy egy darabig még a nagy Moses is csak a hátát nézhette egy rajt után.
- Valóban jól hangzik, ráadásul részben igaz is. Az amerikai Edwin Moses már olimpiai bajnokként érkezett Budapestre, a Népstadionba, egy rangos versenyre, a Népszava-kupára. A 400-as gáton ő volt akkoriban a verhetetlen király. Az egyes pályán, vagyis legbelül indult. Én, mint meghívott nevező, a nyolcason térdeltem be a rajtgépbe. Mivel a külső ív nagyobb, ezért én előrébb kezdtem a bajnoknál. Ennélfogva, amikor eldördült a rajtpisztoly, korának legnagyobb alakja egy darabig csak a mezem hátulját leshette. Aztán a kanyar végén behozta a hátrányát, majd, természetesen megvert. Mégis, hatalmas élménynek számított ellene versenyezni.
Névjegy
- A kései utódokat lehet motiválni ilyen félig igaz mesékkel?
- Nagyon nehéz! Régebben azért sokkal többen jelentkeztek sportolni. Ma meg, ha valakit sikerül meggyőzni a heti három edzés fontosságáról, akkor is könnyű elveszíteni. Most megint akad olyan futóm, aki remek családi körülmények közül érkezett, nagy tehetségnek számít, mégis bejelentette, abbahagyja az aktív futást. Mondtam neki, tőlem egyszer el lehet menni, sőt, egy alkalommal bárkit visszaveszek. De a második távozás már örökös, ezt tudomásul kell vennie mindenkinek!
- Ezek szerint inkább korbácsos trénernek számít, mint állandóan dicsérő, pátyolgató fajtának?
- Felénk másodpercekben, centiméterekben jól mérhető a fejélődés. A munkát más nem végzi el senki helyett. Az eredmények nem szoktak elmaradni annál, akibe szorult némi elhivatottság, meg talentum. De a gyakorlást semmivel sem lehet helyettesíteni.
- Rengeteg helyen már műanyag borítású pályán készülnek, miközben Mohácson továbbra is salakon „gyűrik az ipart".
- Még versenyzőként szembesültem vele, ez milyen hátrányokkal jár, pedig az nem tegnapi történet. Nekem más lábbal kellett elrajtolnom a kiemelt viadalokon, mert annyival hosszabbakat tudtam lépni jobb keretek között. Másképpen jöttek ki a gátak, de megtanultam. Kifogásokat lehet keresni, bár felesleges. Ha nehezebb feltételek mellett készülünk, akkor az is lehet az előnyünk. Mert kedvezőbb lehetőségek mellett könnyebb kiemelkedően teljesíteni.
Pucz Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésesre fordul az...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Vizsgálják a receptre felírható...
- Esküt tett az új mohácsi...
- Nagybaracskán fogtak el egy német...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Elhagyott tárcából lopott pénzt egy...
- Csütörtökön tartja alakuló ülését...
- Romlanak a kilátások, egyre több...
- Különleges alkalom: egyetlen napra...