Horror Baranyában: új házába is magával vitte a gyilkos megölt szomszédja maradványait - Videó!

Horror Baranyában: új házába is magával vitte a gyilkos megölt szomszédja maradványait - Videó!
A Baranya Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat egy baranyai férfi ellen, aki 2017-ben megölte szomszédját, akit ezután öt évig eltűntként tartottak nyilván.   A vádlott ugyanazon kis baranyai faluban - Bostán, a szerk. -  lakott a sértettel, akivel gyakran összejártak, együtt italoztak. 2017. június közepén az egyik este a sértett ittas állapotban megjelent a vádlott lakásánál, ahol közösen folytatták az italozást.Ennek során közöttük szóváltás alakult ki, majd a vádlott egy konyhakéssel nyakon szúrta a sértettet, aki ennek...

Olcsóbb lett az élet: elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben

Olcsóbb lett az élet: elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben
Június 1-jétől elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására. Ez egy újabb kormányzati intézkedés a magyar családok és nyugdíjasok védelmére. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra - erősítette meg csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.   Az árletörés kapcsán kiemelte: a kormány célja, hogy év végére egy számjegyűre csökkentse a szankciós inflációt. A már bevezetett intézkedések...

Több mint kétmilliárd forintos orvosdiagnosztikai fejlesztéseket hajtottak végre a PTE-n

Több mint kétmilliárd forintos orvosdiagnosztikai fejlesztéseket hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-t.     Az európai uniós fejlesztés révén egyszerűbbé vált az egészségügyi adatok okos eszközökkel történő elemzése és hasznosítása, továbbá fejlődött a robotizált eszközökkel támogatott betegápolás. A mintegy 2,5 évig tartó, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) csaknem kétmilliárd forintos támogatásával megvalósuló, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú NKft. és a 4iG Nyrt. részvételével zajló...
Tovább »

Nyolcvannyolc évvel ezelőtt kezdődött meg az oktatás a mohácsi gimnáziumban

Nyolcvannyolc évvel ezelőtt kezdődött meg az oktatás a mohácsi gimnáziumban
Szemernyi túlzás sincsen abban, ha kijelentjük, valósággal megbolygatta a mohácsi közéletet az a hír, miszerint 1935 őszén megkezdődhet a nyolcosztályos gimnáziumi tanítás a városban. Az újságok az első ilyen oktatási intézményről cikkeztek, de ez nem fedte teljesen a valóságot.   A Mohácsi Hírlap című városi hetilap 1935. január 27-én megjelent számában arról értesítette olvasóit, hogy két héten belül döntés születhet a fontos dologban, ugyanis dr. Margitay Lajos polgármester a fővárosban folytatott tárgyalásokat az ügyben. Többek között találkozott...

Pécsi drogkereskedőkre és a vevőik egy részére csaptak le a kommandósok - Videó!

Pécsi drogkereskedőkre és a vevőik egy részére csaptak le a kommandósok - Videó!
Három dílert vettek őrizetbe a baranyai rendőrök.    Kábítószer-kereskedelem elkövetésével gyanúsítható férfiakat vett őrizetbe 2023. május 26-án a...

Mohácson, Dunaszekcsőn, Kölkeden, Homorúdon és Bárban is irtják a szúnyogokat

Mohácson, Dunaszekcsőn, Kölkeden, Homorúdon és Bárban is irtják a szúnyogokat
A héten 85 ezer hektárnyi területen irtják a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-t. Ez annál is inkább szükséges, mert az elmúlt időszakban a nyugati és középső országrészben a folyókon levonult árhullám miatt jelentős méretű szúnyogtenyésző helyek jöttek létre - tartalmazza a közlemény.A vízpartokon a szúnyogok tömeges jelenléte érzékelhető, szaporodásukat a meleg időjárás is segíti - tették hozzá.Mint írták: a következő napokban a földön...

Itt van az újabb, Mohácsot érintő kormánydöntés: kiemelt jelentőségűek a beruházások

Itt van az újabb, Mohácsot érintő kormánydöntés: kiemelt jelentőségűek a beruházások
A legutóbbi Magyar Közlönyben jelentek meg a Mohács500 programmal kapcsolatos kormányzati döntések, amelynek lényege, hogy a tervezett beruházások jelentős részét nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánították, így gyorsabb és egyszerűbb lesz a megvalósításuk. 2026-ra a korábbi kormánydöntés szerint átépítik a város főterét, befejeződik a Fogadalmi templom építése, az emlékparkban és más helyeken is óriási beruházásokat hajtanak végre.  A mohácsi csata ötszázadik évfordulójára mintegy 50 milliárd forintba kerülő kulturális és turisztikai...

Áttörést értek el pécsi kutatók az immunológiai vizsgálatok területén

Egyetlen csepp vérből meghatározható az immunrendszer működése egy új, a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) kifejlesztett innovatív módszer segítségével - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel.      Közleményükben azt írták, hogy a PTE Gyógyszerésztudományi Karának szakemberei az egyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában (SzKK) végzett munkájukkal áttörést értek el az immunológiai vizsgálatok területén. A most kifejlesztett eljárás és a ThermoFisher biotechnológiai cég által biztosított berendezés segítségével a szakemberek gyorsan és megbízhatóan megállapíthatják,hogy valakinek veleszületett vagy szerzett immunhiánya van-e - hívták fel a figyelmet. Utaltak rá: bár az immunrendszer vizsgálata létfontosságú a különféle betegségek megelőzésében és kezelésében, azonban a most elérhető módszerek költségesek és bonyolultak, ami megnehezíti az immunrendszer állapotának megbízható felmérését. Az új eljárásnak köszönhetően a páciens véréből 24 órán belül képesek teljes biztonsággal kimutatni és értékelni a csontvelőből származó B-sejtek és a tímuszból származó T-sejtek fejlődésének melléktermékeit, azaz meg tudják állapítani, hogy mennyire működik jól a vizsgált emberek immunrendszere. Annak megállapítása, hogy a betegnek veleszületett vagy...

Pávkovics Bence Amerikában sem adja fel álmait, folyamatosan küzd a válogatottságért

Pávkovics Bence Amerikában sem adja fel álmait, folyamatosan küzd a válogatottságért
Hosszabb interjút adott a dehir.hu-nak az amerikai másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (USL Championship) szereplő El Paso Locomotive magyar védője, a mohácsi...
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »