Nagy Tibor: a mohácsi halászlének messze híre ment - A csárda más kategória volt

Nagy Tibor: a mohácsi halászlének messze híre ment - A csárda más kategória volt
A közelgő Dunamenti Halfesztivál remek alkalmat kínál arra, hogy felelevenítsük a mohácsi halászlé fortélyairól, hagyományairól készített írásainkat, s persze nem maradhat ki a sorból a méltán híres, egykori Halászcsárda is. A legendás mohács vendéglőssel, Nagy Tiborral 2019-ben beszélgettünk.    - Kik ismerték a klasszikus halászlé, valamint halételek fortélyait a legjobban? - tette fel a kérdést Nagy Tibor, majd meg is válaszolta: - A halászok.  A halászat közösségi munkának számított, hiszen olyan szerszámokkal kellett dolgozniuk, ami...

Aki teheti, ne most menjen szabadságra: hatalmas fordulatot vesz az időjárás

Aki teheti, ne most menjen szabadságra: hatalmas fordulatot vesz az időjárás
A hét elején lehűlés érkezik és többfelé várható eső, zivatar, szerdán már csak 18-23 Celsius-fok körül lesz a legmagasabb hőmérséklet. Azt követően csökken a csapadék valószínűsége, visszatér a túlnyomórészt napos idő és lassú melegedés kezdődik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.  Hétfőn az érkező hidegfront felhőzete kelet felé vonul, a front előterében és mentén többfelé várható zápor, zivatar, akár heves zivatar is előfordulhat. A délnyugati, majd az egyre nagyobb területen északiasra forduló szél több helyen megélénkül, erős, viharos...

Orbán Viktor: a kormányoldal megvalósította másfél évtizeddel ezelőtt tett ígéreteit

A politika nem a futballra, hanem a rögbire hasonlít, ahol "futás közben kell verekedni, és ha a labda nálad van, nem te támadsz meg mást, de téged állandóan megtámadnak", és "ha elkényelmesedsz, letepernek" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Mandiner Youtube-csatornáján vasárnap délelőtt közzétett interjúban.  Kijelentette, a kormányoldal megvalósította másfél évtizeddel ezelőtt tett ígéreteit, van nemzeti kormány, nemzeti-polgári-keresztény alkotmány, megtörtént a gazdaság teljes átalakítása, de ez nem jelenti azt, hogy minden a helyére került már.Itt még rengeteg meló van -...
Tovább »

Még csaknem két hétig pótlóbuszozhatunk a pécsi fővonalon, zajlanak a munkálatok

Még csaknem két hétig pótlóbuszozhatunk a pécsi fővonalon, zajlanak a munkálatok
A tervek szerint július 18-ig tartanak a munkálatok a Budapest és Pécs közötti vasútvonalon, amelyektől - a MÁV közlése szerint - a késések felszámolását, a sebesség növelését remélik.   Rétszilas és Keszőhidegkút-Gyönk között teljesen leállították a vonatforgalmat július 18-ig, ugyanis Simontornya állomás több vágányát átépítik, a település szélén található Sió-hídon felújítási munkálatokat végeznek, Pincehelynél pedig a 61-es főút három vágányt átszelő közúti-vasúti átjáróját is újjáépítik. Vágányátépítés, hídfelújítás, vasúti átjáró korszerűsítésA...

A valaha mért legalacsonyabbhoz közelít a Mohácsnál a Duna vízállása

A valaha mért legalacsonyabbhoz közelít a Mohácsnál a Duna vízállása
Az előrejelzés szerint a következő napokban megközelíti a Duna vízállása Mohácsnál is a negatív rekordot. A kompközlekedés egyelőre zavartalan.  Folyamatosan apad...

Méreggel akart végezni egy pécsi nő a férjével - Sőt, még a jó édes anyukája is besegített

Méreggel akart végezni egy pécsi nő a férjével - Sőt, még a jó édes anyukája is besegített
A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte két nő letartóztatását egy hónapra előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.  A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított fiatalabb nő és édesanyja, a férje és egy közös, valamint a nő előző kapcsolatából származó gyermek együtt laktak. A nő és férje között a kapcsolat egy ideje megromlott, a nő válókeresetet adott be. A sértett férfi rossz viszonyt ápolt a feleségével és az anyósával, mely oda vezetett, hogy 2025. tavaszán, a két nő megállapodott abban, hogy...

Ismét a Dunában mosnak Mohácson - Felelevenítik, hogyan zajlott a fáradságos munka

Ismét a Dunában mosnak Mohácson - Felelevenítik, hogyan zajlott a fáradságos munka
Újra feleleveníti a Mohácsi Sokacok Olvasóköre szombaton, milyen is volt anno a „pranje na Dunavu", azaz a mosás a Dunában. Az egyre kedveltebb program részeként idén is készítenek töltött káposztát, természetesen hagyományos módon, cserépedényen fől majd a „szárma".  A programok délután két órakor a tűzgyújtással kezdődnek, majd négy órakor indul a felvonulás a kör Táncsics Mihály utcai székházától a Sokac-révbe.Az egylet hagyományőrző csoportja fél ötkor fog hozzá a mosáshoz, majd kulturális műsor kezdődik.Nyolc órakor indul a...

Világversenyeken is több alkalommal bizonyított már a mohácsi tűzoltó, Berényi Imre

Berényi Imre tűzoltó főhadnagy 15 éve hivatásos tűzoltó, nyolcadik éve lát el szolgálatparancsnoki feladatokat Mohácson. Egyetemet végzett, ipari alpinista mester, 2019-ben Mohácson az Év tűzoltójának választották, oszlopos tagja a HUNOR Mentőszervezetnek, több világversenyen képviselte már hazánkat. Neve mára elválaszthatatlan az alpintechnikától.   - Mióta foglalkozik kötéltechnikával?- Nagyjából a tűzoltósággal párhuzamosan kezdtem. Amikor felszereltem, akkor ismerkedtem meg vele és másodállásban is elindultam ebbe az irányba. Megcsináltam az ipari alpinistasegéd tanfolyamot, azt követően egyre jobban beleástam magamat a témába, megszereztem a szakképesítést, mára már ipari alpinista mester vagyok. - A HUNOR-ban is ezzel kapcsolatos feladatokat lát el?- Igen is meg nem is. A HUNOR-nak 2013 óta vagyok a tagja, nagyon sok beosztásban voltam már, jelenleg a „Bravo" alegység vezetője vagyok. Irányítói feladataim vannak: van tíz emberem, őket koordinálom - adott esetben kint, a kárhelyszínen. De vannak speciális képzettségeim, úgy mint a vízi mentés, illetve a kötéltechnika, így a kötéltechnikai alegységben is benne vagyok - tudok menni menteni, ha szükség van rám. - A Mohácsi Speciális Mentők is foglalkoznak ilyen mentésekkel.Így van, ez egy...

Már tudjuk, kik voltak a pécsi hősök - Kitüntették az életveszélyben lévő kisfú megmentőit

Már tudjuk, kik voltak a pécsi hősök - Kitüntették az életveszélyben lévő kisfú megmentőit
Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság által adományozott ezüst emlékérmet vett át az a két pécsi autós, akik júniusban egy olyan közlekedési helyzetben tanúsítottak...
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »