Gyász: elhunyt az olimpikon, Lépold Endre

2020. június 19. péntek 13:47

Gyász: elhunyt az olimpikon, Lépold Endre

Életének hatvanötödik évében, csütörtökön elhunyt Lépold Endre, a lánycsóki születésű, mohácsi színekben a válogatottban bemutatkozott atléta, aki az 1976-os olimpián is rajthoz állt. 

 

 


Lépold Endre tehetségére hamar felfigyeltek az atlétikához értők. Ez nem csoda, hiszen az ifjú sportoló a hatvanméteres távon csak hajszállal maradt el a világcsúcstól. Tizenhat esztendős korában, tehát a mohácsi gimnáziumi évek alatt mutatkozhatott be a válogatottban, a nemzeti dresszt összesen huszonkét alkalommal ölthette fel.

Főként a rövidebb távok mestere volt: 100 és 200 méteres síkfutásban magyar csúcstartónak mondhatta magát. Az 1976-os montreali olimpiát jó előjelekkel várhatta, hiszen abban az évben kiváló eredményeket produkált, sajnos azonban ezeket a teljesítményeket nem tudta megismételni a világeseményen.

A mohácsi időszakról szólva lapunk munkatársának 2018-ban úgy fogalmazott, pályafutása legszebb időszakát töltötte az MTE-ben.

- Nemcsak az eredmények miatt gondolok vissza szívesen azokra az évekre, hiszen akkoriban már válogatott voltam, hanem elsősorban a remek társaság okán - mondta.

Aktív pályafutása végeztével egy rövid ideig edzőként dolgozott Pécsett, majd vállalkozásba kezdett.

Két fia szintén sportolt: az idősebbik atletizált, korosztályos világbajnokságon kétszer is ötödik helyen végzett, a fiatalabbik pedig kézilabdázott. Lépold Endre három unoka büszke nagypapája volt.

 

EQM