Szekó József: fogjunk össze, szavazzunk nemmel vasárnap a kényszerbetelepítésre
A vasárnapi népszavazás lesz nem a különböző politikai pártok támogatásáról, hanem sokkal többről, hazánk és városunk jövőjéről szól, hangsúlyozza Szekó József, Mohács polgármestere. Mohács polgármestere szerint „akinek fontos, hogy Mohács továbbra is békés, nyugodt kisváros maradjon, jöjjön el szavazni!Akinek fontos, hogy gyermekei, unokái, családtagjai továbbra is zaklatástól, atrocitásoktól mentesen élhessen városunkban, jöjjön el szavazni!Aki nem szeretné, hogy vallásháború dúlja fel hazánkat és környezetünket, jöjjön el szavazni!Akinek fontos városunk, Mohács...
Szorgos kezek délutánján kézműveskedhetünk
Szombaton délután három és hat óra között a Német Nemzetiségi Házban és udvarán szorgos kezek munkáival ismerkedhetnek meg a résztvevők. A Mohácsi Német Önkormányzat szervezésében a szalmafonás, szövés, pacskerkötés, rétesnyújtás, kukoricamorzsolás, smarnisütés folyamatába és más munkákba pillanthatnak be az érdeklődők. A délután során mohácsi gyerekek, harmonikások és fúvósok szórakoztatják a részvevőket.A program során végigjárható a most kialakításra került „Állomáskereső" interaktív kiállítás. A feladatokat sikeresen teljesítő kicsik és nagyok jutalomban...
Kétmillió kilométer: ennyit tett meg Handler Ármin, a hivatásos országjáró
A 64 éves Handler Ármin életének nagy részét országjárással töltötte. Ő volt az egyetlen hivatásos országjáró, aki hétszer járta be az ország mind a 3176 települését. Húsz év alatt 14 951 polgármesterrel találkozott, 25 ezer 400 névjegykártyát osztogatott el.A versendi gyökerekkel bíró országjáró az általános iskolát helyben járta ki, majd az élelmiszeripari szakiskola sütőipari szakán végzett, vagyis pék lett. Húsz évig a bólyi pékségben dolgozott, volt kemencés, csoportvezető dagasztó, majd megbízott üzemvezető is. Aztán jobb kereset reményében átnyargalt a rokonszakmába,...
Traffipax pénteken Mohácson...
Pénteken délelőtt tíz és este hét óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Koncerttel ünneplik a zene...
A Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola ünnepi koncertet ad pénteken a zene világnapja alkalmából.A koncert 17.30 órakor...
Hidegfrontba torkollik a...
Folytatódik a napsütéses, nyáriasan meleg idő, helyenként október elsején akár 27 Celsius-fok is lehet. Vasárnap viszont egy...
Másodszor rendezik meg a...
Második alkalommal tartja meg Mohácson a Szülők Szombatját a Veled Tartok Egyesület szombaton, ezúttal is a Mohácsi Katolikus...
Januártól más szállítja el...
Tetemes, mintegy 39 milliós veszteséggel zárta már a múlt évet is a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft....
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön délelőtt tíz és este hét óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Kamion borult fel az M6-os autópályán
Bátaszék közelében, Pécs irányában borult fel a kamion az M6-os autópályán.Közúti közlekedési baleset történt szeptember 28-án 8 óra 55 perckor az M6-os autópálya jobb pályatestén, a 167-es kilométerszelvénynél, Bátaszék közelében, Pécs irányában. A balesetben egy kamion pótkocsija borult fel, személyi sérülés a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nem történt. A baleset helyszínén a rendőrök az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat a Bátaszéki csomópontnál terelik le. A gépjárművezetők a 56-os számú főút felé tudnak kerülni.
Segítség kellene fadaraboláshoz? Hívja a cserkészeket!
A mohácsi cserkészek várják azon rászorulók jelentkezését, akik a fűtési szezonra készülve segítséget szeretnének kapni a tűzifa feldarabolásában és behordásában. A cserkészek előre egyeztetett időpontban tudnak segíteni a mohácsiaknak. Az igényeket a 06-20-555-51-28-as telefonszámon jelezhetik Heller Dávidnak. Képünk illusztráció.
Mohácsi tűzoltók is indultak az országos lépcsőfutó bajnokság versenyein
Több mint kétszáz tűzoltó nevezett az immár tizenhetedik alkalommal megrendezett országos lépcsőfutó bajnokságra. A párosok abszolút versenyében Pandur Csaba és Molnár Máté, a pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltói bizonyultak a leggyorsabbnak, 3 perc 6 másodperces eredménnyel. Rajtuk kívül még több baranyai, köztük mohácsi tűzoltó is ért el szép eredményeket a megmérettetésen, mind páros, mind pedig egyéni számban.Az először 2000-ben, fővárosi szervezéssel megrendezett, 2006 óta pedig a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közös szervezésű, immár országos...
Traffipax szerdán Mohácson...
Szerdán délelőtt tíz és este hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Traffipax kedden Mohácson...
Kedden délelőtt tíz és este hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Összefogott a város: sokan...
Egy szelet süti vagy éppen egy ital megvásárlásával is segíthetünk a mohácsi súlylökőnek, Kürthy Lajosnak, aki néhány hete...
Kábeldarabbal fojtogatta...
Előzetesbe kerülhet az a 47 éves lánycsóki férfi, aki vasárnap este egy kábeldarabbal fojtogatta a testvérét, aki rövid időre...
Hétfőn, kedden és szerdán...
Az uszodába szóló kedvezményes belépőt, s ötszáz forintos vásárlási utalványt kapnak a véradók. Ezen a héten hétfőn és...
Traffipax hétfőn Mohácson...
Hétfőn délelőtt tíz és este hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Íme a hatos lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:5 (kettő)14 (tizennégy)24 (huszonnégy)29 (huszonkilenc)32 (harminckettő)37 (harminchét)Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt;az 5 találatos szelvényekre 482 530;a 4 találatos szelvényekre 7475;a 3 találatos szelvényekre 1490 forintot fizetnek.
Indul az évad, már átvehetők a színházbérletek
A napokban megérkeztek, s a városházán működő Tourinform irodában már átvehetők a jövő hónapban induló, újabb színházi sorozat bérletei. Az öt előadásból álló szériában - pesti színházak, neves társulatok vendégszereplésével - vígjátékot, komédiát, musicalt és operettet egyaránt láthat a közönség. Jó hír az érdeklődőknek, hogy október 12-én nem csupán a Dunai-bérlet leendő birtokosai tekinthetik meg Bernard Slade világhírű darabját, a „Jövőre, Veled, ugyanitt 2." című vígjátékot, hanem az a néhány szerencsés színházkedvelő is, akinek sikerül vásárolnia a korlátozott...Volt ötös, valamint Joker-telitalálatos szelvény a lottón
A televízióban közvetített számsorsolás után kiderült, hogy egyetlen telitalálatos szelvény akadt a héten, nyereménye 538.536.140 forint, valamint egy telitalálatos Joker volt, nyereménye 23.289.685 forint.A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 38. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok:8 (nyolc)29 (huszonkilenc)59 (ötvenkilenc)77 (hetvenhét) 89 (nyolcvankilenc) Nyeremények:5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 538.536.140 forint; 4 találatos szelvény 25 darab, nyereményük egyenként 2.064.845 forint;3 találatos...
A rovat további témái
« Előző
16038 | 16065 | 16092 | 16119 | 16146 | 16173 | 16200 | 16227 | 16254 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...

