Elfújta a szél: már Pécsett is jobb a levegő

Elfújta a szél: már Pécsett is jobb a levegő Országszerte csökkent a légszennyezettség; már sehol sem veszélyes vagy egészségtelen a levegő minősége a szálló por koncentráció miatt.    A tisztifőorvos csütörtökön Facebook-oldalán azt írta: jelentősen javult a levegőminőség a felélénkülő szélnek köszönhetően. Már csak három településen (Miskolc, Putnok, Salgótarján) volt kifogásolt a levegő minősége, míg a többi helyen elfogadható. Ezzel együtt továbbra is fontos felhívni a figyelmet a helyes fűtési módok alkalmazására. Kedvezőtlen meteorológiai körülmények kialakulása esetén újból számítani lehet a levegőminőség...

Pécsett ad koncertet Kéméndi Tamás jövő pénteken

Pécsett ad koncertet Kéméndi Tamás jövő pénteken November 23-án ismét egy saját koncerttel érkezik Pécsre Kéméndi Tamás, akit este hét órától hallhatnak az érdeklődők a Művészetek és Irodalom Házában.    Kéméndi Tamás áprilisban tartotta a koncertsorozat első részét, amikor is Ódor Botond tenort hívta meg vendégként. A sorozat lényege, hogy elsősorban pécsi, vagy Pécshez valamilyen formán kötődő művészekkel együtt lép fel a zenész. A koncert kötetlen, nem csak zeneműveket hallhatnak a vendégek, hanem beszélgetéseket is tartanak az előadások közben. A novemberi koncerten az énekhang kap főszerepet. Kéméndi Tamás és...

Mohácson szervezett képzést a Pécsi Egyházmegye

Mohácson szervezett képzést a Pécsi Egyházmegye Katekumenátus, vagyis a felnőtt megtérők kísérése témában szervezett továbbképzést a Pécsi Egyházmegye Mohácson november 12-13-án.   Az Egyház eszköze a katekumenátus volt a címe annak a tréningnek, amelyet a Pécsi Egyházmegye felkérésére Kató Csaba és Kató-Bellavics Ágota tartott a mohácsi Szent János Hotelben.  A budapesti házaspár a budai Szent Imre Plébánián már több mint húsz éve vezet katekumen csoportokat. A novemberi mohácsi képzés célja az volt, hogy a plébániák valós segítséget kapjanak a katekumenátus sikeres bevezetéséhez. Mindez összhangban áll az...

Újonnan feltárt ősi...

Újonnan feltárt ősi Duna-meder mellett összpontosultak a mohácsi csata eseményei Az 1526-os mohácsi csata helyszíneinek pontos meghatározását lehetővé tévő, mára már feltöltődött ősi Duna-medret fedeztek fel...

Ezúttal is Hercegszántónál...

Ezúttal is Hercegszántónál próbálkoztak migránsok A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök szerdán négy esetben összesen tíz külföldi férfit...

A Pécsi Törvényszéken...

A Pécsi Törvényszéken folytatódik a hajléktalan pere A Pécsi Járásbíróság, mint központi szabálysértési bíróság csütörtökön tartott bíróság elé állítás során az eljárás alá vont...

Kidöntött villanyoszlop...

Kidöntött villanyoszlop miatt égett ki a traktor - Videó! A mohácsi hivatásos tűzoltók két egységgel vonultak a helyszínre szerdán délután. Kiérkezésükkor a traktor már teljes...

Kifosztott egy járókelőt...

Kifosztott egy járókelőt egy fiatal nő Pécsett A rendőrök pár órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nőt.       A...

Pécsi boltban akart fizetni...

Pécsi boltban akart fizetni a hamis pénzzel A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék kedden kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2018. január 25. napján kelt ítéletét...

Kutyákkal űzette a vadakat egy orvvadász a baranyai erdőkben, tetten érték

Kutyákkal űzette a vadakat egy orvvadász a baranyai erdőkben, tetten érték A Komlói Járásbíróság szerdán orvvadászat és lopás kísérlete miatt jogerősen 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélt egy férfit, a büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A szabadságvesztést elrendelése esetén börtönben kell végrehajtani. A bíróság egyúttal a vádlott pártfogó felügyeletét is elrendelte, továbbá kötelezte a Mecsekerdő Zrt.-nek okozott 250.000,- Ft összegű kár megtérítésére.   A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi egy Baranya megyei kistelepülésen közfoglalkoztatottként dolgozott, emellett álláskeresőként is...

Napos lesz az idő csütörtökön, de nem lesz melegünk

Napos lesz az idő csütörtökön, de nem lesz melegünk Napos időre számíthatunk csütörtökön, kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel.    Éjszaka, főleg a Dunántúlon foltokban köd képződik. Az északias szél szerdán a középső országrészben, csütörtökön a Tiszántúlon időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9 és 14 fok között valószínű.

Lángolt egy traktor Kölked külterületén

Lángolt egy traktor Kölked külterületén A tűzeset során senki nem sérült meg.  Teljes terjedelmében égett egy traktor Kölked külterületén szerdán kora délután.  A lángokat a mohácsi hivatásos tűzoltók két vízsugárral fojtották el. Elsődleges információink szerint az eset során személyi sérülés nem történt.

Betépve ültek kocsiba,...

Betépve ültek kocsiba, kiszúrták őket a rendőrök A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy szegedi és egy makói férfi letartóztatását kábítószer birtoklásának bűntette...

Újabb közúti átkelőhelyek...

Újabb közúti átkelőhelyek nyílhatnak a horvát-magyar határszakaszon A magyar kormány célja, hogy bővítse a határátlépési lehetőségeket és a közlekedési kapcsolatokat Magyarország és Horvátország...

Tetten érték a...

Tetten érték a lemeztolvajokat a rendőrök A két gyanúsított horganyzott lemezeket akart ellopni egy épületről Pécsett.   A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság...

Ötezret adott az értékes...

Ötezret adott az értékes Zsolnaykért, elítélték A Pécsi Járásbíróság kifosztás miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélt egy nőt, melynek végrehajtását 4 évre...

Baltával felfegyverkezve...

Baltával felfegyverkezve támadt idős munkaadójukra egy baranyai ikerpár A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt két baranyai férfi ellen, akik az év elején baltával törték be az idős sértett...

Agyonverte, majd...

Agyonverte, majd felgyújtotta ismerősét Tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt kedden a Pécsi Ítélőtábla egy Somogy megyei férfit, aki 2016 januárjában...

Ötvenezer, ingyen adható influenza elleni oltóanyagot vették át a háziorvosok Baranyában

Ötvenezer, ingyen adható influenza elleni oltóanyagot vették át a háziorvosok Baranyában Novembertől Baranya megyében is elérhetők az influenza elleni oltóanyagok. A Baranya Megyei Kormányhivatal munkatársaitól a háziorvosok 50 ezer adagot vehettek át, melyek a fertőzéssel különösen veszélyeztettek számára térítésmentesen adhatók.   Magyarországon minden évben több százezren betegszenek meg az influenza tüneteivel, ezért is fontos, hogy minél többen védekezzenek a fertőzés ellen és kérjék az ehhez szükséges oltást. A térítésmentes oltást a 60 éven felüliek, bizonyos krónikus betegségben szenvedők, a várandósok, az egészségügyi és szociális intézményekben...

Könyv készült Mohács szerb megszállásáról

Könyv készült Mohács szerb megszállásáról Kedden délután öt órakor a Kanizsai Dorottya Múzeumban „A szerb betelepülés és a szerb megszállás (1918 - '21) rövid története Mohácson" című kötetet. A Szülőföld Kiadó gondozásában jelent meg Nagy Kálmán és Lőrincz Árpád „A szerb betelepülés és a szerb megszállás (1918 - '21) rövid története Mohácson című könyve. A kedd délutáni eseményt Szekó József, Mohács polgármestere nyitja meg.A könyv 2.490 Ft-os egységáron kerül forgalomba. Előjegyzés esetén azonban vagy a bemutató idején történő vásárláskor a kiadó kedvezményes áron, 2.000 forintért teszi...

Baranyában dőlt meg hétfőn az országos melegrekord

Baranyában dőlt meg hétfőn az országos melegrekord Az előzetes adatok szerint megdőlt a 2015-ben Bátán mért 22,7-es Celsius-fokos eddigi rekord, mert Sellyén 23,0 fokig emelkedett a hőmérséklet, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.    Hétfőn a maximumok országos átlaga 18 fok körül alakult, amely mintegy 10 fokkal meghaladja az ilyenkor szokásosat.Egy darabig ugyan még marad az enyhe idő, de a lehűlés már elkerülhetetlen, írták.