Tűz ütött ki este egy pécsi szupermarketben
Tűz keletkezett egy szupermarketben, Pécsett, a Budai-vám közelében. Egy sütő gyulladt ki. A város hivatásos tűzoltói eloltották a tüzet, amely máshova nem terjedt át. A füstképződés miatt az egységek kiszellőztetik az épületet, amelyet még a kiérkezésük előtt elhagyott az ott tartózkodó huszonöt ember. A helyszínre érkeztek a mentők is.
Megint kigyulladt egy autó Baranyában
Kigyulladt egy személyautó a 67-es főúton, Boldogasszonyfa határában, az Antalszállás felé vezető szakaszon szerdán délután. Teljes terjedelmében égett a jármű, amikor a szigetvári hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek. Az egység eloltotta a lángokat és megkezdték az utómunkálatokat.
Kiemelik a Mohácsnál 1944-ben a legénységgel együtt a Dunában elsüllyedt szovjet tankot
A tervek szerint kiemelik a Mohácsnál 1944-ben a legénységgel együtt elsüllyedt szovjet T-34-es tankot. Úgy tudjuk, a műszeres és búvárokkal történő kutatás, valamint a kiemelés költségének jelentős részét egy orosz cég vállalta magára. Az előzetes munkálatok már elkezdődtek, a Szabolcs Fejedelem Hagyományőrző Íjász és Lovasíjász Egyesület tagjai első körben azt szeretnék kideríteni, pontosan hol állt az egykori pontonhíd, amelyről a páncélos belezuhant a Dunába. Várják azok jelentkezését, akik emlékekkel, esetleg fotókkal tudnák segíteni a felderítést. Immár több mint hetvenöt...
Szigetvári tűzoltó, Dudás...
Éves értékelő állománygyűlést tartottak a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon január 28-án. Az Év...
Hivatalosan is megérkezett...
Átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma január negyedik hetében - írta szerdai...
Fának ütközött, kisiklott...
Barcs és Középrigóc között a Barcsról Pécsre tartó hajnali személyvonat a vasúti pályára dőlt fának ütközött, számolt be róla...
Tizennégyen sérültek meg...
Baranya megye közútjain a múlt héten 49 közlekedési baleset történt, amelyből 10 személyi sérüléssel járt, 39 pedig anyagi...
Szívszorító: Szekó József...
Negyvenkét borosgazda 117 bormintát nevezett be a Vince-napi bormustrára, amely ugyan nem rekord, de nem is ez volt a...
Anyakönyvi hírek: ők...
Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi...
A homoszexuális felvonulásért lobbizók csápjai már elérték a pécsi városházát is
Egyáltalán nem véletlen, hogy az új pécsi városvezetés első évében azonnal a pécsi homoszexuális felvonulás ötletével léptek elő az ellenzék mögött álló egyes civil szervezetek, mivel az önkormányzat egyes vezetőiben máris szövetségesekre leltek - írja a bama.hu. A bama.hu-n olvasható írás szerint a városvezető koalícióban egy személy maga is tagja a pécsi homoszexuális közösségnek, felvonulást támogató szervezetek közül a Diverse Youth Network pedig sok szállal kötődik az egyetemhez is.A hírportál szerint a várost vezetői szivárványkoalíció köréből származó...
A jégről mentést gyakorolták a tűzoltók Pécsett
A pécsi hivatásos tűzoltók szolgálati csoportja, valamint a Baranya Speciális Mentők Egyesület tagjai jégről mentési gyakorlatot tartottak a pécsi Tüskésréti tónál. A gyakorlat során kipróbálták az egyesület által kialakított levegős rendszer irányíthatóságát és kezelhetőségét, valamint a mentési feladat végrehajtásához tömlőt is használtak a résztvevők.A napsütéses, de csípős időben a gyakorlat jól sikerült, több arra járó, kíváncsi civil is megtekintette a hivatásos- és önkéntes tűzoltókat
Három balesethez is vonulniuk kellett a tűzoltóknak
Hétfőn három közlekedési baleset is volt hétfőn a megyében, melyhez tűzoltói segítséget is hívtak. Mozsgó külterületén egy személyautó lesodródott az útról és az árokba csapódva, felborulva állt meg. Ketten utaztak a járműben, önerőből ki tudtak szállni, sérülést nem szenvedtek. A szigetvári hivatásos tűzoltók átvizsgálták és áramtalanították az autót. A műszaki mentés ideje alatt félpályán haladt a forgalom.Pécsett, Danitzpusztán egy kisteherautó és egy személygépkocsi karambolozott. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, átvizsgálták és áramtalanították a...
Villámlásra, erős szélre...
Sok csapadékra, ónos esőre, valamint ködre és erős szélre is figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn. ...
Elviszik a légimentőbázist...
Már nem sokáig működik a Pécs melletti repülőtéren a légimentőbázis. Az Országos Rendőr-főkapitányság lapunknak megerősítette,...
Szabadnapos tűzoltó oltott...
Hétfőn kora reggel egy személygépkocsi motorterében keletkezett tűz Komlón. A tüzet egy arra járó,...
Kocsmákban, borászoknál is...
A NAV baranyai munkatársai ezen a héten is folytatják a takarítók ellenőrzését a megyeszékhely oktatási és egészségügyi...
Baranyában is ónos esőre...
Az ország nagy részén, így Baranyában is újra ónos esőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai...
Itt adhatunk vért a héten...
Mohácson és Baranyában a következő helyeken és időpontokban várják a véradókat a héten: Siklós,...
Továbbra is pocsék a levegő minősége Pécsett
Többfelé továbbra is rossz a levegő a magas szállópor-tartalom miatt. Pécsett is. A Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap az MTI-vel azt közölte: egészségtelen a levegő minősége Szegeden. További tíz településen pedig kifogásolt a levegőminőség, ezek: Budapest, Esztergom, Kecskemét, Nyíregyháza, Pécs, Százhalombatta, Szolnok, Tatabánya, Tököl és Vác. A meteorológia előrejelzés alapján a napokban várhatóan az egészségügyi határérték körül alakul a kismértékű aeroszol részecskék (PM10) koncentrációja. Kiemelték: a "helytelen lakossági tüzelés mellőzésével sokat...
Baranyában is ónos esőre figyelmeztetnek a meteorológusok
Az ónos eső veszélye miatt több megyére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták, hogy várhatóan késő délutántól a Dunántúl délnyugati tájain néhány tized milliméter ónos eső eshet. Vasárnapra virradóra a csapadékzóna északkelet felé helyeződik, így szombat késő estétől már akár a főváros térségében, majd vasárnap már északkeleten is kialakulhat vékony jégréteg. Az Északi-középhegység térségében helyenként gyenge havazás is előfordulhat.Az ónos eső veszélye miatt szombatra Baranya,...
Újra pocsék a levegő minősége Pécsett is
Ismét kifogásolt a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt több nagyvárosban, többek között hétfőn is. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szombaton a Facebook-oldalán azt írta: kifogásolt a levegő minősége tizenhárom városban. Ezek Budapest, Dunaújváros, Kazincbarcika, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Sajószentpéter, Százhalombatta, Szeged, Tököl, Vác és Várpalota.Kifogásolt levegőminőség esetén a gyerekek, az idősek, a várandós kismamák és a krónikus betegségben szenvedők légúti tüneteket tapasztalhatnak, így számukra nem javasolják a kültéri fizikai...
A rovat további témái
- Ebből a bögréből ihatjuk a forralt bort a busójáráson
- Új fajok bemutatását tervezi és különleges programokat tart a pécsi állatkert
- Baranyai képzőművészek alkotásai láthatók a pécsi m21 Galériában
- Vonattal ütközött össze egy autó Baranyában
- Árokba csúszott egy autó Harkány határában
- Tűzzel indult a szombat, félig leégett egy ház teteje Pécsett
« Előző
10044 | 10071 | 10098 | 10125 | 10152 | 10179 | 10206 | 10233 | 10260 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Vita a partfalról és a Szent János...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...

