Valóban serkenti a memóriát a koffein?
2014. január 15. szerda 08:30

Egy amerikai tanulmány szerint aktivizálja az emlékezőképességet a koffein: legalább egy napig segíti az emlékek megőrzését. Eddig kevés bizonyíték volt arra, hogy a koffeinnek pozitív hatása van az emlékezetre. Az amerikai John Hopkins Egyetem kutatócsoportja egyetemisták kávéfogyasztás utáni eredményeit vizsgálta, a kutatás eredményét a Nature Neuroscience című szaklapban ismertették vasárnap.
A kutatók 73 önkéntest arra kértek, nézzék végig különböző egyszerű tárgyak - például egy kosár vagy egy szaxofon - képét. Ezután a csoport fele 200 milligramm koffeint - két csésze eszpresszónak megfelelő mennyiséget - kapott, a másik fele pedig placebót.
A koffeinszint mérésére egy, három, majd huszonnégy óra múlva nyálmintát vettek a résztvevőktől. A következő nap mindkét csoportot arra kérték, nézzenek végig újra egy képsort, és határozzák meg, mely képeket látták előző nap, melyek hasonlóak és melyek teljesen újak. A kávét fogyasztó csoport sokkal jobban teljesített a hasonló képek meghatározásában.
Michael Yassa kutató szerint a hasonló minták megkülönböztetése az agy számára lényegesen nehezebb feladat, mint az ismert és ismeretlen képek elhatárolása. Ezt pedig láthatóan segíti a koffein.
A tanulmány nagy jelentőséggel bír az agykutatás szempontjából is - véli Yassa.
- A koffein összefüggésbe hozható az egészséges, hosszú élettel és akár az Alzheimer-kórral járó emlékezetvesztés ellen is védelmet nyújthat - fejtette ki a szakértő.
MTI - Fotó: Marjai János
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor első hivatalos útja...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- Köszöntjük Baranya vármegye új...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Borkóstolóra hivatalosak szombaton a...
- Napszemcsibe rejtett kamerával...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Így juttathatunk be csomagot a...

