Vádalt emeltek az egykori IMF-vezér ellen
2012. március 27. kedd 07:44
Eljárást indítottak hétfő este Lille-ben Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen egy feltételezett prostitúciós hálózat ügyében - közölte ügyvédje Strauss-Kahn egész napos kihallgatása után.
Strauss-Kahnt (közkeletű rövidítéssel: DSK-t) az úgynevezett Carlton-ügyben - üzletszerű kéjelgés elősegítésében való bűnrészesség és hűtlen kezelés bűntette miatt - február 21-22-én hallgatták ki először Lille városában.
A lille-i ügyészi hivatal közölte, hogy Strauss-Kahn 100 ezer euró óvadék ellenében szabadlábon maradhat, de nem léphet kapcsolatba tanúkkal, a sajtóval és senkivel, aki a bűnügyben valamilyen módon érintett. DSK ügyvédje, Richard Malka, az ügyészség előtt újságíróknak nyilatkozva elmondta: védence ártatlannak vallja magát. "Állítása szerint nem tud arról, hogy bármikor prostituálttal találkozott volna. Viszonyt kialakítani egy konzumhölggyel nem bűncselekmény, magánügy és törvényes nagykorú emberek között" - tette hozzá.
Az IMF volt vezetőjét februárban saját kérésére hallgatták ki azokkal a párizsi és washingtoni szexpartikkal kapcsolatban, amelyeken részvételét már korábban nyilvánosan beismerte. A DSK elleni New York-i büntetőeljárást - egy szállodai szobaasszony állítólagos megerőszakolása miatt - beszüntették, az áldozat szavahihetőségét övező kétségek miatt. Ám a nő polgári pert indított a férfi ellen, kártérítést követelve.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Egy újabb borult, szomorkás nap vár...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- A választók kétharmada egyetért a...
- A tavalyi, nagy sikerű előadás után...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Színház, nem csak iskolásoknak: a...

