Sokkal magasabb közlekedési bírságot kell fizetni Horvátországban
2019. július 31. szerda 10:09

Magasabb közlekedési bírságot kell fizetni Horvátországban július 31-től, miután a horvát parlament szigorúbb rendelkezéseket fogadott el a nagyobb kockázatú közlekedési szabályszegések elkövetése esetén - írta a helyi sajtó szerdán.
A horvát belügyminisztérium (MUP) közleménye szerint az új törvénnyel növelni akarják az utak biztonságának és a vezetés kultúrájának szintjét.
A rendelet a korábbinak háromszorosát, azaz 15-től 20 ezer kunáig (650 ezertől 900 ezer forintig) terjedő büntetést ír elő nyolc kiemelt közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő cselekményre, úgy, mint az autópályán menetiránnyal szemben haladó közlekedés, lakott településen belül a megengedett sebesség túllépése, a tilos jelzésen való áthaladás, az ittas- vagy kábítószer hatása alatti vezetés, továbbá az alkoholos és kábítószeres vizsgálat megtagadása.
Ugyancsak kiemelt bírságra számíthatnak azok, akinek jogosítványát felfüggesztették, vagy visszavonták, és ennek ellenére vezetői engedélyhez kötött járművet vezetnek. A rendőrség a bíróság döntéséig ideiglenesen le is foglalhatja a szabálysértő gépjárművét, amennyiben a sofőr előtte már kétszer követett el hasonló közlekedési kihágást.
Ötszáz kunáról ezer kunára (21 ezer forintról 43 ezer forintra) nőtt a büntetés abban az esetben, ha nincs bekapcsolva a biztonsági öv, nincs gyerekülés a kocsiban, valamint vezetés közben telefonál valaki. Komolyabb szankciókra számíthatnak azok is, akik nem tartják be a vasúti átjárón való áthaladás szabályait, nem veszik figyelembe a hang- és fényjelzéseket.
A baleset helyszínének elhagyását is súlyosabban büntetik. Amennyiben valaki megszökik az általa okozott baleset helyszínéről akár 20 ezer kunáig terjedő büntetést is fizethet, valamint meghatározott időre a jogosítványát is bevonhatják függetlenül attól, követett-e el korábban közlekedési szabálysértést.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Mohácsi kislány győzött a...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...

