Sok szavazatot kapott a magyar jelölt Felvidéken, de nem lesz megyei elnök
2013. november 24. vasárnap 10:43

Jól szerepelt Berényi József (képünkön), az MKP elnöke a szlovákiai megyei választások második fordulójában Nagyszombat megyében, a Robert Fico vezette kormánypárt, a baloldali Irány-Szociáldemokrácia jelöltje, Tibor Mikus hivatalban lévő megyeelnök azonban megelőzte őt.
A Felvidék.ma hírportál vasárnap hajnali jelentése szerint az MKP elnöke, egyben megyefőnök-jelöltje kétszer annyi szavazatot kapott, mint a november 9-én tartott első fordulóban, Tibor Mikus azonban ennél is több szavazathoz jutott, így továbbra is Nagyszombat megye vezetője marad.
A nyolc szlovákiai megye közül a nagyszombati volt az egyetlen, ahol a megyefőnök-választáson három szlovák jelölt mellett magyar jelöltek is indultak. Berényi az első körben a szavazatok 20 százalékát kapta, ezúttal 40 százalékhoz jutott.
Értesülések szerint az MKP jelöltje a Most-Híd szlovák-magyar párt szavazói voksainak egy részével is számolhatott, mivel jelöltjük, Nagy József az első fordulóból nem jutott tovább, és a párt támogatásáról biztosította Berényit.
Besztercebánya megyében a szélsőjobboldali nézeteiről ismert Marian Kotleba nyerte meg a második fordulót. Kotleba a Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) elnöke. Kotleba évek óta a roma kisebbség elleni uszító kampányt, továbbá Európai Unió-ellenes retorikáját folytat.
A rendőrség a múltban már többször is őrizetbe vette őt, és eljárás folyt ellene faji uszítás, illetve a demokrácia veszélyeztetése vádjával.
A megyei választások első fordulóját november 9-én tartották. Második kört ott rendeztek, ahol az első fordulóban a megyefőnök-jelöltek egyike sem szerezte meg az érvényes voksok több mint a felét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Karambol miatt félpályán halad a...