Nem látta előre a NAV-osok érkezését a híres "látó"
2012. május 08. kedd 11:07

Egy jósnőt ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi revizorai, a jóslással is foglalkozó asszony nem adott nyugtát a szolgáltatásról, és adószáma sem volt - tájékoztatta a szervezet regionális szóvivője kedden az MTI-t.
Jegyinák Attila közölte, a magát "látónak" tartó nő elmondása szerint különleges képességei miatt a határainkon túl is jó hírnévnek örvend, szolgáltatásait ismert közéleti személyek is gyakran igénybe vették.
Az asszony egy külterületi villában kialakított szentélyében fogadta az adóellenőröket. Az egy órán át tartó jóslás ellenértékét előre nem határozta meg, így az revizorok egy 10 ezer forintos bankjegy átadásával fizettek. A "látót" képességei azonban cserbenhagyták, hiszen a jóslásért átvett összegről nem állított ki adóügyi bizonylatot.
Kiderült az is, hogy az asszony a tevékenységét bejelentés és adószám kiváltása nélkül végzi, e mulasztásáért 200 ezer forintig terjedő bírságot szabhat ki az adóhatóság - áll a NAV közleményében.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Még lehet nevezni a Virágos...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...