Négy évet varrtak a kókler jósnő nyakába Veszprémben
2012. február 10. péntek 15:36

Négy év börtönbüntetésre ítélt és nyolc évre kitiltott az országból a Veszprémi Törvényszék egy román asszonyt, aki "jósnőként" több embert csapott be; az ítélet pénteken emelkedett jogerőre - közölte Dürkné Pintér Zsuzsanna, a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.
A nő azzal az ígérettel csalt ki pénzt áldozataitól, hogy rontást vesz le róluk - ismertette a szóvivő.
Dürkné Pintér Zsuzsanna elmondta, hogy a törvényszék megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: az elsőrendű vádlott büntetését öt évről négy évre, a másodrendű vádlottét pedig háromról két évre mérsékelte. A kiutasítás hosszát is csökkentették: az elsőrendű vádlottnál tízről nyolc, a másodrendűnél tízről négy évre mérsékelték - tette hozzá.
A szóvivő közlése szerint bár a nyomozás során több sértettet derítettek fel, a törvényszék kilenc feljelentés alapján hozott ítéletet a román nő és társa (aki tolmácsként társtettesként vett részt a csalásokban) ellen.
Megjegyezte: vagyonelkobzásra is ítélték a csalókat, egyenként több mint hárommillió forintra, az ezen felül keletkezett károkra polgári jogi igényt nyújtottak be a károsultak; számítások szerint a vádlottak összesen mintegy 16 millió forint kárt okoztak "ügyfeleiknek".
Képünk illusztráció.
Forrás: MTI - Fotó: debmedia.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...
- Pompás fogatokat, felkészült hajtókat...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...