Magyarország és Németország természetes szövetségesek
2017. október 24. kedd 18:19

Magyarország és Németország természetes szövetségesek, és ennek a jövőben is így kell maradnia - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Passauban.
A kormányfő meglátogatta Gizella magyar királyné sírját a Niedernburg kolostorban, ahol rövid beszédében kiemelte: ha "német barátainknak" találniuk kell egy olyan országot, amellyel "legalább ezer éve nem voltak háborúban, akkor, rajtunk kívül, aligha találnának" ilyet.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyarok történelme a "homályba vész", ezért amit biztosan tudunk róla, az különösen nagy érték. Ilyen az, hogy Bajorországból hozott feleséget magának Szent István király - emlékeztetett.
Úgy vélte, az egykori uralkodó akkor még nem tudta, "milyen jót tesz ezzel nekünk", hiszen amikor most azokra a rosszindulatú kritikákra kell válaszolnunk, amelyek kétségbe vonják, hogy Magyarország őrzi az európai értékeket, elég Gizellára mutatnunk, és minden kritika elhallgat.
A miniszterelnök felidézte: miután első királyunk meghalt, Magyarország sötét polgárháborús időszakba süllyedt, és kétséges volt, mi történik, ki tudunk-e tartani a kereszténység mellett, de olyan erős volt Gizella és István öröksége, olyan nagy volt a tekintélyük, hogy sikerült stabilizálni és konszolidálni a helyzetet.
MTI - Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohács 500: nagyszabású fejlesztések...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Autószalon épületébe csapódott egy...

