Legalizálták a bordélyházakat Kanada egyik tartományában
2012. március 26. hétfő 22:45

Legalizálta a bordélyházakat hétfőn Kanada Ontario tartományának fellebbviteli bírósága, hangsúlyozva, hogy az ország prostitúcióellenes törvényei diszkriminatívak a prostituáltakkal, valamint azzal szemben, hogy munkájukat biztonságos környezetben tudják végezni.
Az 5 tagú bírói testület - a legfelső szintű tartományi bírósági szerv - megállapította, hogy a nyilvánosházakat betiltó törvény, amennyiben annak célja csupán a közrend és az egészségügyi szabványok védelme, "súlyosan aránytalan".
A testület álláspontja szerint "világos, hogy a szex árusításának legbiztonságosabb módja egy prostituált számára, ha falakon belül, az ellenőrzése alatt álló területen tud dolgozni". A bírók megállapították, hogy a bordélyházakat betiltó jogszabály "rendkívüli" kockázatot jelentett az érintettek számára.
A bíróság szerint ugyanakkor prostituáltak továbbra is tartózkodniuk kell attól, hogy kuncsaftjaikat nyíltan, az utcán csábítsák el. Az ítélet szerint a csábítás tilalma "ésszerűen korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságához való jogot".
Az ítélet támogató szerint a verdikt megnyitotta az utat az előtt, hogy a prostitúciót szabályozó törvényeket egész Kanadában felülvizsgálják.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Egy újabb borult, szomorkás nap vár...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- A tavalyi, nagy sikerű előadás után...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...

