Kitoloncolták Kanadából Szegedi Csanádot
2013. december 10. kedd 14:33

Kitoloncolták Kanadából Szegedi Csanádot, a Jobbik volt európai parlamenti képviselőjét - közölte internetes kiadásában a Montreal Gazette című kanadai lap.
A volt politikust, aki a Westmounti Chábád hitközség meghívására érkezett Montrealba, visszaküldték Budapestre. A kanadai vám- és határrendészet bevándorlásügyi tisztségviselői, miután átvizsgálták a papírjait, úgy döntöttek, hogy az első repülőgéppel vissza kell fordulnia.
A lap szerint mintegy kétszázan gyűltek össze, hogy meghallgassák "visszatérésének, jóvátételének és a bűnbánatának" történetét, de Szegedit egy órával az előadás kezdete előtt kitoloncolták.
Szegedi Csanád meghívója, Devorah Shanowitz elismerte, hogy a közösség tagjai közül sokakat felháborított a volt politikus látogatása. Úgy vélekedett, olyan adatokat küldhettek róla a kanadai bevándorlásügynek, amelyek között nem szerepelt, hogy szakított a korábbi "életstílusával".
A kanadai állampolgárság- és bevándorlásügyi minisztérium vizsgálja, hogy mi alapján döntött a határrendészet Szegedi kitoloncolása mellett. Az okokat mindenesetre csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha a volt EP-képviselő lemond az adatvédelemhez való jogáról.
A lap szerint Szegedi Csanád a "nyíltan antiszemita Jobbik párt egyik vezetője volt, amíg fel nem fedezte zsidó gyökereit".
Szegedi Csanád a történtekről a hvg.hu-nak azt mondta, nincs benne rossz érzés, nem haragszik azokra, akik miatt nem valósult meg a program. Egyébként is kedden tért volna haza, így is meg tudta nézni a várost, sőt a Chabad közösségbe is ellátogatott - tette hozzá.
A hírportál szerint nem dőlt el, hogy ki finanszírozza Szegedi útját, de valószínűsíti, hogy a Chabad közösség. Ez lett volna az első előadása az amerikai kontinensen, és a kudarc ellenére további szereplésekre készül az USA-ban és Kanadában is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor első hivatalos útja...
- Köszöntjük Baranya vármegye új...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Napszemcsibe rejtett kamerával...
- Borkóstolóra hivatalosak szombaton a...
- Így juttathatunk be csomagot a...
- A csütörtöki volt az év eddigi...

