Kampánytéma lett Japánban a fukusimai katasztrófa
2013. július 17. szerda 11:28

A két évvel ezelőtti fukusimai atomerőmű-baleset kezelésére tett megjegyzései miatt beperelte Abe Sindzó japán kormányfőt elődje, Kan Naoto, aki a katasztrófa idején volt az ország miniszterelnöke.
Japán kommentárok szerint az ügy a vasárnap esedékes felsőházi parlamenti választást megelőző kampány része. Megfigyelők szerint Kan vélhetően az alapvetően atomellenes közhangulatot akarja felkorbácsolni Abe ellen a választások előtt.
Szerdai japán sajtóhírek szerint Kan Abe egy 2011. májusi írását nehezményezi, amelyben a mostani kormányfő azt állította róla, hogy hazudott szerepéről a fukusimai helyzet kezelését illetően, és a valósnál jobb színben tüntette fel magát.
Kan a fukusimai katasztrófa óta az atomenergia egyik legvehemensebb bírálójának számít Japánban, miközben Abe a leállított nukleáris erőművek mihamarabbi újraindítását szorgalmazza gazdasági okokra hivatkozva.
Abe 2011-es írása konkrétan azt állítja, hogy miközben Kan elmondása szerint maga hozta meg azt a "bátor döntést", hogy tengervíz befecskendezésével hűtsék a fukusimai reaktorokat a hűtőrendszerek leállása után, addig valójában az akkori kormányfő pont ennek ellenkezőjére adott parancsot, amelyet végül a helyszínen dolgozó szakemberek megszegtek.
Kan 11 millió jenes (24,6 millió forint) kártérítést követel Abétól becsületsértésre hivatkozva.
Felmérések az Abe vezette konzervatív Liberális Demokrata Párt jelentős győzelmét valószínűsítik, míg Kan pártja, a balközép Japán Demokrata Párt vélhetően ismét súlyos vereséget szenved majd, miután tavaly decemberben megbukott az alsóházi választásokon.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A választók kétharmada egyetért a...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Épségben megtalálták a Geresdlakról...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Orbán Viktor első hivatalos útja...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hatvan éve nyílt meg a Török presszó,...

