Ittas vezetés miatt ítélték el Ján Slotát
2013. november 26. kedd 12:29
Függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt 5 ezer euró (közel másfél millió forint) pénzbírságra ítélte és 16 hónapig eltiltotta a gépjárművezetéstől kedden a csacai (Cadca) járásbíróság Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) idén tavasszal ittas vezetésen ért elnökét.
A másodfokon született ítélet, amely megerősítette a szeptemberben, per nélküli eljárásban, úgynevezett büntetőparancs formájában született büntetést, nem jogerős, mindkét fél 15 napon belül fellebbezhet.
A szélsőséges kijelentéseiről, köztük ismétlődő magyarellenes kirohanásairól ismert Ján Slota ellen idén májusban indult eljárás ittas vezetés gyanúja miatt, miután Csacán egy közúti ellenőrzéskor megállították a rendőrök, és a politikus elutasította az alkoholtesztet, majd a vértesztet is. Ha egy gépjárművezető elutasítja az alkoholtesztet, a jogszabályok szerint a hatóságok automatikusan úgy tekintenek rá, mintha súlyos alkoholos befolyásoltság alatt állt volna, amiért akár egy év szabadságvesztésre is ítélhető.
Mivel a jogszabály szerint a függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés bűntettében kiszabható pénzbírság határa 160 eurótól (közel 50 ezer forint) több mint 330 ezer euróig (csaknem 100 millió forint) terjed, a kiszabott bírság a szlovák média által az ország egyik leggazdagabb emberének tartott Ján Slota esetében viszonylag alacsonynak mondható.
Ján Slotát aznap kapták ittas vezetésen, amikor a Szlovák Nemzeti Párton belüli viszonyokról kívánt beszámolni a sajtónak azzal összefüggésben, hogy kizárták a pártból. Kizárását a párt elnöksége kétharmados többséggel hagyta jóvá április utolsó hetében, arra hivatkozva, hogy pártelnökként nem kezelte kellő gondossággal az SNS vagyonát.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor első hivatalos útja...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- Köszöntjük Baranya vármegye új...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Borkóstolóra hivatalosak szombaton a...
- Napszemcsibe rejtett kamerával...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Így juttathatunk be csomagot a...

