Három évtized után ismét ölik a japánok a bálnákat
2019. augusztus 01. csütörtök 16:36

Kilónként 20 ezer jent (54 ezer forint) is megadtak egy kevéssé ismert cetféle, a trópusi bálna húsáért Szendai japán kikötővárosban egy csütörtöki árverésen.
Japán halászhajók mintegy 70 trópusi bálnát ejtettek el a szigetország körüli tengereken az üzleti célú bálnavadászat július 1-jei felújítása óta.
A Johan Bryde (1858-1925) norvég bálnavadász és hajótulajdonos után Bryde-bálnának is nevezett fajból engedélyezte a japán halászati hivatal erre az évre a legtöbb, összesen 150 példány elejtését. A kisebb cetfélék közül a csukabálnából 52, a tőkebálnából 25 megölésére adtak ki engedélyt.
A nemzetközi bálnavadászati tilalom felmondását, a kereskedelmi célú bálnavadászat több mint három évtizedes szünet után történt felújítását már július 4-én szerte Japánban megünnepelték az elsőként kifogott csukabálnák húsából tartott árverésekkel, amelyeken „ünnepi árakat" értek el.
A Japánhoz közeli vizekből kifogott csukabálnák friss húsáért 10-15 ezer jent is megadtak, többszörösét annak, amit a korábban az antarktiszi vizekben tudományos kutatások örvén megölt tengeri emlősök fagyasztott húsáért fizettek a vásárlók.
A bálnahúsárverést tartó városok között volt a japán bálnavadászat bölcsőjének számító Taidzsi, Az öböl című sokkoló dokumentumfilmből világszerte ismertté vált véres delfinmészárlás helyszíne is.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Mohácsi kislány győzött a...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Várhatóan nem emelkedik a...

