Egységes töltőt kaphatnak a mobiltelefonok
2020. január 16. csütörtök 10:15

Tóth Edina fideszes EP-képviselő az Európai Parlament plenáris ülésén üdvözölte, hogy napirendre került a mobiltöltők egységesítéséről szóló kezdeményezés, mely egyaránt szolgálja a fogyasztók és a környezet érdekét. Sajnálatát fejezte ki viszont azzal kapcsolatban, hogy bár több mint 10 éve napirenden van a kérdés, máig nem hozott eredményt - olvasható a képviselő sajtóközleményében.
„Jelentősen csökkennének a fogyasztók költségei, ha az egységes töltő nem csupán a mobiltelefonokhoz, hanem tabletekhez, e-könyv-olvasókhoz és más hordozható eszközökhöz is illeszkedne" - emelte ki a néppárti politikus.
A fideszes EP-képviselő elengedhetetlennek tartja, hogy a fogyasztók szabadon dönthessenek arról, vásárolnak-e új töltőkészüléket az új eszközhöz. Szerinte ez csak úgy érhető el, ha az egységes töltő bevezetésével egyidejűleg megszűnik az eszköz és a töltő együttes értékesítése.
„Az új rendelkezés a környezetvédelem szempontjából is kedvező lenne, hiszen jelentősen csökkenne az elektromos hulladék mennyisége" - zárta felszólalását a fideszes politikus.
Forrás: hirado.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Mohácsi kislány győzött a...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...

