Bölcsebben kell bánni a bolygóval a járvány után Jane Goodall szerint

2020. április 24. péntek 17:00

Bölcsebben kell bánni a bolygóval a járvány után Jane Goodall szerint

A világhírű főemlőskutató szerint a járvány után az embereknek bölcsebben kellene bánniuk a környezetükkel, nem szabad visszazökkenniük a régi kerékvágásba, meg kell becsülniük a kitisztult csillagos eget. 

 

 

A tudós erről a Föld napján megjelenő új életrajzi dokumentumfilmje bemutatása előtt beszélt. Goodall több mint ötven éve kezdte tudományos pályafutását Afrikában, ahol először csimpánzokat tanulmányozott. Tudományos munkássága az évtizedek alatt összeforrt a környezetvédelmi és állatvédelmi tevékenységével.

A kilencvenes években indult, fiatalokat célzó környezetvédelmi programja már hatvan országban működik. A tudós, aki előadásokat tartva szinte egész évben a világot járja, a járvány miatt most angliai otthonába, Bournemouthba vonult vissza. Mint mondta: a karantén sokkal kimerítőbb számára, mint az utazás.

Az AP hírügynökségnek adott interjújában a 86 éves Goodall annak a reményének adott hangot, hogy a járványból az emberek bölcsebben kerülnek ki. Az emberek milliói, akik korábban sosem szívhattak tiszta levegőt a városaikban és sohasem láthatták a tiszta csillagos eget, remélhetőleg rá tudják kényszeríteni a gazdaság nagy résztvevőit és a politikusokat, hogy ne folytassák ott, ahol abbahagyták - mondta. Hozzátette: azért aggódik, mivel úgy tűnik, világszerte még sok vezető nem törődik a jövő generációkkal, és nem érdekli a bolygó egészsége.

Mint mondta, az lenne a megoldás, ha az emberek másként kezdenének el gondolkodni ezekről a dolgokról. „Fel kell ismernünk, hogy a véges természeti erőforrásokkal és a növekvő emberi népességgel rendelkező világ korlátlan gazdasági fejlődése nem működhet" - hangsúlyozta. Goodall szerint a legtöbb ember sokkal több dologgal rendelkezik, mint amire valójában szüksége van.

„Meg kell tanulnunk a kevesebbel bánni a társadalom gazdagabb rétegeiben" - fogalmazott. A tudós egy kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy a járvány miatt sokfelé újra fellendült az illegális vadkereskedelem és orvvadászat. Mivel világszerte sok országban, így az afrikai országokban is szinte megszűnt az idegenforgalom, a munkájukat elvesztő emberek kénytelenek vadászni, hogy élelemhez jussanak.

A szerdán a National Geographic műsorán debütáló dokumentumfilmmel kapcsolatban Goodall elmondta, nagyon fontos, hogy a nézők megértsék: gondolnunk kell a bolygó egészségére a jövő nemzedékek miatt is. Mindenkinek tudnia kell, hogy az, amit tesz, hatással van a Földre, és etikus döntéseket kell hozni a mindennapi életükben is.

 

MTI