Az Apple jövőre egymilliárd dollárt szán műsorgyártásra

2017. augusztus 17. csütörtök 10:30

Az Apple jövőre egymilliárd dollárt szán műsorgyártásra

A tévékészülékeket és okostelefonokat is gyártó Apple amerikai óriáscég bejelentette: jövőre körülbelül egymilliárd dollárt szán műsorgyártásra.

A The Wall Street Journal elemzése szerint e bejelentéssel az Apple jelezte: belép a filmiparba, s a hollywodi mozi egyik nagy vetélytársává kíván válni.

Az Apple műsorgyártásra szánt költségvetése fele annak, mint amit a Time Warner cég leányvállalata, a prémium mozicsatornákat működtető HBO tavaly költött tartalomszolgáltatásra. A tervek szerint az Apple egyedül jövőre tíz showműsort gyárt, vagy vásárol majd. Eddie Cue alelnök az HBO Trónok harca című sorozatához hasonló zsánerű, jó minőségű műsorokat ígér, s ehhez várhatóan videóra összpontosító új szolgáltatást is indít.

A tartalomgyártást két hollywoodi veterán, a Sonytól elcsábított Jamie Erlicht és Zack Van Amburg irányítja majd. A két szakember júniusban csatlakozott az Apple Los Angeles-i irodájához, ahol az Apple zenei részlegétől vették át a műsorgyártással és -vásárlással kapcsolatos feladatokat. Sajtóhírek szerint már tárgyalnak Hollywood ismert színészeivel leendő forgatásokról.

Az Apple-nek már van videó-üzletága: a digitális zenei és videóanyagok lejátszására alkalmas iTunes médialejátszó. Ez tavaly több mint 4 milliárd dolláros bevételt hozott a cégnek, ám a bevétel a Netflix és az Amazon streaming tartalomszolgáltatásainak bővülésével párhuzamosan folyamatosan csökken.

Elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy az internetes streaming szolgáltatások térhódítása lassan teljesen véget vet a blu-ray- és a DVD-kölcsönzéseknek. Az Amazon például éppen a napokban zárta be egyik európai kölcsönző-szolgáltatását, a Lovefilmet. A streaming szolgáltatások - mint a Netflix vagy a Hulu - sikere pedig egyre több céget indít arra, hogy ezen a piacon is próbálkozzék. A Walt Disney nemrégiben jelentette be: mozifilmjeit kivonja a Netflixről és saját streaming szolgáltatást indít.

Forrás: MTI - Fotó: AFP