A románok a járvány idején is a magyarokat vegzálják
2020. március 21. szombat 16:44

Székelyudvarhely polgármesterét is megbírságolta a megye prefektusa a március 15-én kihelyezett magyar jelképek miatt.
Gálfi Árpád polgármester az egyik közösségi portálon adott hírt péntek este a bírságról, és egyben csodálkozásának adott hangot amiatt, hogy a román kormányt Hargita megyében képviselő prefektus a világjárvány pusztítása közben sem felejt el bírságolni a magyar jelképek miatt.
Adrian Panescu, a Hargita megyei prefektusi hivatal szóvivője az UH.ro helyi portálnak elmondta: azért szabott ki a prefektus 5000 lejes (350 ezer forint) bírságot, mert a március 15-i ünnep tiszteletére kitűzött magyar lobogók mellé nem helyeztek ki román zászlókat is.
A Székelyhon.ro portál tájékoztatása szerint Székelyudvarhely egy részén nagyméretű kokárdákat függesztettek a lámpaoszlopokra a nemzeti ünnep előtt, máshol, így a központban is, a magyar állami zászló hivatalos méretétől eltérő, jóval hosszabb, kifeszített piros-fehér-zöld zászlók is voltak kihelyezve.
Bíró Csaba, a polgármester kabinetvezetője a portálnak elmondta: a polgármester bíróságon fogja kérni a bírságról szóló jegyzőkönyv érvénytelenítését, mert nem tartja azt jogszerűnek. A kabinetvezető szerint nem más állam zászlói, hanem magyar nemzeti jelképek voltak kitűzve Székelyudvarhelyen.
Sepsiszentgyörgy polgármesterére, Antal Árpádra hasonló okokból rótt ki 10 ezer lejes bírságot Kovászna megye prefektusa. A Székelyhon megállapította: Csíkszeredában hosszú ideje nagyméretű piros-fehér-zöld kokárdákat tűznek ki közterületen a március 15-i ünnep tiszteletére, ezekért nem bírságolt a prefektus.
A román kormány megbízottjai 2018 óta kezdték büntetni azokat a polgármestereket, akik településüket magyar zászlókkal díszítik ki március 15-re.
Az 1994/75-ös román zászlótörvény prefektusok által idézett cikkelye értelmében "más országok zászlaját csak a román zászlóval együtt és csak hivatalos állami látogatások vagy nemzetközi összejövetelek alkalmával szabad kitűzni középületekre és közterekre Romániában". A székelyföldi magyar elöljárók a bíróságon a törvény végrehajtási utasításait rögzítő kormányhatározatra hivatkoztak, amely szerint "azok az etnikai kisebbségek, amelyek országos szervezettel rendelkeznek, rendezvényeiken használhatják a saját jelképeiket is".
Képünkön: Székelyudvarhely idén március 15-én.
MTI - Fotó: Csedő Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Mohácsi kislány győzött a...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...

