95 éves korában elhunyt Nelson Mandela
2013. december 06. péntek 08:30

Elhunyt Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnöke, Nobel-békedíjas politikus, emberi jogi harcos, a faji megkülönböztetés elleni harc világszerte ismert alakja és jelképe.
A 95 éves államférfit az elmúlt félévben többször volt kórházban tüdőfertőzése miatt. 2012 végén és áprilisában is tüdőgyulladással kezelték egy pretoriai klinikán, közben pedig epekőműtétet hajtottak végre rajta. Idén júniustól szeptember elejéig ismét kórházban volt egy tüdőfertőzés miatt, az utóbbi időben pedig intenzív otthoni ápolásra szorult.
A halálhírt a dél-afrikai köztelevízióban Jacob Zuma, az ország köztársasági elnöke jelentette be, szavai szerint elődje nyugalomban távozott az élők sorából.
Zuma közölte, hogy állami temetésen helyezik végső nyugalomra, és egyben elrendelte, hogy országszerte eresszék félárbocra a nemzeti lobogókat.
Nelson Mandela halálával a Dél-afrikai köztársaság elveszítette "atyját", a világ pedig egy hőst veszített - fogalmazott péntekre virradóra kiadott közleményében Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor első hivatalos útja...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- Köszöntjük Baranya vármegye új...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Borkóstolóra hivatalosak szombaton a...
- Napszemcsibe rejtett kamerával...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Így juttathatunk be csomagot a...

