Vasárnap lesz a Fűzy Ákos-Tapodi Péter emlékmérkőzés
2015. szeptember 04. péntek 10:06
Vasárnap a győri egyetemi csarnokban rendezik meg a Fűzy Ákos-Tapodi Péter emlékmérkőzést, amelyen a házigazda CMB Cargo-UNI Győr női kosárlabdacsapata a szlovák MBK Ruzomberokkal találkozik.
A 18.30 órakor kezdődő összecsapás szünetében adják át a 2014/15-ös szezon legeredményesebb utánpótlásedzőjének járó Tapodi Péter-, valamint a legeredményesebb utánpótlás játékosnak járó Fűzy Ákos-vándorserleget.
A klub tájékoztatása szerint délelőtt 11 órától a juniorok számára rendeznek emléktornát a Széchenyi Kosárlabda Akadémia, az MTK és a szlovák Samorin részvételével.
Az eseményre a belépés ingyenes, ugyanakkor a szervezők arra kérik a szurkolókat, hogy egy labdát vigyenek magukkal, ezeket karácsony előtt a csapat tagjai a győri óvodák között osztják majd szét.
Az emlékmérkőzést harmadik alkalommal rendezik meg.
Két éve, 2013. szeptember 7-én az akkor még HAT-AGRO UNI Győr néven működő csapatot egy soproni mérkőzésre szállító autóbusz Kapuvárnál összeütközött egy személyautóval. A balesetben Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét, több játékos pedig súlyosan megsérült.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Sarka Katát már a tanulásban is...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Megérkeztek a hatos lottó...
- Több mint 35 ezer delegált lesz a...

