Túraautó-vb: a himesházai pilóta, Michelisz Norbert a Honda gyári pilótája lett
2016. január 13. szerda 13:39

A túraautó-világbajnokságban (WTCC) szereplő Honda szerdán bejelentette, hogy három gyári pilótával, köztük a himesházai Michelisz Norberttel vág neki az idei szezonnak.
A japán autógyár WTCC-s csapatának Facebook-oldalára felkerült közlemény szerint a 31 éves magyar versenyző mellett a 2012-es bajnok, 36 esztendős brit Rob Huff, valamint az elmúlt három szezonban is a Hondánál vezető, 39 éves korábbi Forma-1-es pilóta, a portugál Tiago Monteiro ül majd a Civic WTCC-k volánja mögött.
A közlemény emlékeztet rá, hogy Michelisz - akit Magyarország legnagyobb autósport-sztárjának neveznek - kétszer nyerte meg a privát vb-címet (2012, 2015). A Honda azt írta, Michelisz autóját a korábbiakhoz hasonlóan az olasz JAS Motorsport készíti majd fel.
"Az elmúlt három évben Hondával versenyeztem, kiváló kapcsolatom alakult ki a gyárral, ennek is köszönhetők a futamgyőzelmek, valamint a tavalyi privát vb-cím" - idézte Micheliszt a közlemény. "Hálás vagyok a lehetőségért, és azt remélem, az idén be tudom bizonyítani a Hondának, hogy érdemes volt hinnie bennem."
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- 11 milliárd forintnyi...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...