Telt ház lesz Győrben a bolgárok elleni válogatott meccsen
2012. február 27. hétfő 16:24

Telt ház, körülbelül 12 ezer néző előtt léphet pályára szerdán a magyar labdarúgó-válogatott, amely Győrben a bolgárok ellen játssza idei első mérkőzését.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfői közleményében arra kéri a szurkolókat, hogy időben érkezzenek a stadionhoz, mert a helyszínen beléptető rendszer működik, ezért a lelátóra jutás időbe telik.
A szövetség ajándékkal is kedveskedik a drukkereknek: a 18 órakor kezdődő összecsapásra kilátogató összes szurkoló egy pohár teára és egy adag sült kolbászra az MLSZ vendége lesz a győri stadion büféjében.
- Nyitott kerettel dolgozunk, be lehet kerülni a csapatba, ugyanakkor az állandóságra kell törekedünk. A gárda egy része már összecsiszolódott, így a felkészülési meccseken elsősorban ők kapnak majd lehetőséget - nyilatkozta Egervári Sándor szövetségi kapitány (képünkön) a telki edzőközpontban tartott sajtóbeszélgetésen hétfőn.
Hozzátette: egyelőre nincs mindenki tökéletesen állapotban, néhány futballista még el sem kezdte a bajnokságot, így a bolgárok elleni összecsapáson leginkább a csapategységben - ezzel együtt pedig a győzelemben - bízik.
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Tűz volt Lánycsókon, egy ember...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Martina Tibor immár harminchárom éve...

