Szombaton délután következik a megyei kézilabda-rangadó: mindenki Kozármislenybe!
2016. november 04. péntek 18:03

Rangadóval folytatódik a női kézilabda NB I/B, hiszen november 5-én, szombaton Kozármislenybe látogatnak a mohácsi lányok. Az előző fordulóban a mislenyiek magabiztosan győztek Csurgón, míg a Mohács nyolc góllal kapott ki a bajnokesélyes Szombathelytől.
A vereség mellett sajnos továbbra sem a legjobb hírekkel szolgálhatunk, hiszen Zsolt Krisztina sérült, a kapusok még mindig nincsenek százszázalékos állapotban, ráadásul a mezőnyjátékosok közül betegség miatt többen is edzéseket kénytelenek kihagyni, így a játékuk egyelőre kérdéses.
Mindezek ellenére a mohácsiak nyerni mennek Kozármislenybe, ahol a tavalyi edzőjük, Gyulay László mostani tanítványaival kell megküzdeniük a két pontért.
Gyulay a Kozármisleny honlapján így nyilatkozott:
- A mohácsiak talán lélektanilag lehetnek előnyben, mert hozták a nyerhető meccseiket, illetve Dunaújvárosban bravúrgyőzelmet arattak. Ellenfelünknek nincs veszíteni valója ezen a mérkőzésen. A Szombathelyi KKA elleni bajnokijukat a helyszínen tekintettem meg, illetve a tavalyi emlékek is bennem vannak, s kielemeztük a játékukat.
Az biztos, lehetőségeikhez mérten a mohácsiak is felkészültek következő ellenfelük játékából és mindent megtesznek majd a győzelemért.
A Mohácsi TE vezetősége szurkolóira is gondolt, hiszen amennyiben megőrzik a Kozármislenyben kapott belépőjegyüket és bemutatják azt a következő, Gárdony elleni mérkőzésen, ingyen tekinthetik meg a hazai találkozót.
Erdélyi Bianka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...

