Számtalan pofon és remek hangulat volt a sportcsarnokban
2016. február 23. kedd 09:14

Rendkívül izgalmas mérkőzéseket és rengeteg jól eltalált ütést láthatott szombaton a sportcsarnokba kilátogató több mint kétszáz néző.
Három mohácsi versenyző is remekül helytállt, edzőjük, Timotity Iván a Mohácsi Újság. hu-nak így értékelt a rendezvény után:
- Igen színvonalasra és jó hangulatúra sikeredett a Sárdi Károlyról elnevezett emlékverseny, ahol izgalmas mérkőzéseket láthatott a közönség. A versenyen résztvevő 85 sportoló és kísérőik is külön kiemelték a szervezés színvonalát.
A három hazai versenyző közül Demenescu Gergő egy súlycsoporttal feljebb kapott ellenfelet és szoros meccsen, végig jól küzdve, de a bírók döntése alapján 2:1 arányú pontozással kapott ki.
Papsity Istvánnak rutinos kaposvári ellenfelével szemben néhány szabálytalansággal is tarkított nagy csatában sikerült pontozással győznie.
Demenescu Kevin dombóvári ellenfél ellen lépett szorítóba. Kevin technikás, szép ökölvívást mutatott be, már az első menetben nagy fölénybe került. A bíró többször számolt a vendég bokszolóra, aztán végül beszüntette az egyenlőtlenné vált küzdelmet és kihirdette Kevin győzelmét.
Képünkön: a mohácsi csapat.
E. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyorsan népszerű lett a...
- Unokázós csalókat fogtak el a...
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- Az én történetem: pályázatot...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Országos bajnok a Radnóti, megnyerték...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Hideg éj után napsütésre is...

