Sima győzelmet arattak szombaton a mohácsi labdarúgók a megyei rangadón

2017. október 01. vasárnap 11:57

Sima győzelmet arattak szombaton a mohácsi labdarúgók a megyei rangadón

A Baranya megyei első osztály hetedik fordulójában a Siklós látogatott Mohácsra, ahol legutóbb csaknem ezer néző előtt a Videoton volt a vendég a Magyar Kupában. A megyei rangadóra azonban, ahogy arra számítani lehetett, már csak nagyjából 150-en voltak kíváncsiak.

A vendégek veretlenül, négy győzelemmel és egy döntetlennel a hátuk mögött, a második helyről vágtak neki a találkozónak, míg a mohácsiak az előző fordulóban a listavezető otthonában kaptak ki 3-0-ra. A két csapatot ismerve azt már előre sejteni lehetett, hogy a forduló egyik legjobb mérkőzése következik szombaton kora délután.

A mérkőzés elején mindkét kapu előtt voltak helyzetek, mohácsi részről Jáger és Nagy, míg a vendégektől Reitz és Pásztor szerezhetett volna előnyt csapatának, de a támadók nem éltek a kínálkozó lehetőségekkel. A tizenkilencedik percben azonban már zördült a háló. Nagy robogott el jobb oldalon, remek beadását pedig Kovács gurította a siklósiak kapujába. Továbbra is a Mohács maradt támadásban, a szünetig növelhették volna előnyüket, de ekkor még kimaradtak a lehetőségek.

Fordulás után azonban egy percig sem volt kérdés a mérkőzés kimenetele.Tíz perc elteltével az egész találkozón tarthatatlan Nagy (képünkön) beadását Izsák fejelte a kapu bal oldalába, majd újabb tíz perc elteltével Izsák lőtte ki a kapu jobb sarkát. A rangadónak induló mérkőzésen minden csapatrészben a vendégek fölé nőttek a mohácsiak, ezzel teljesen megérdemelten tartották itthon a három pontot.

Mohácsi Torna Egylet 1888 - Siklós FC 3-0 (1-0)

Csobán D. - Pókos Cs. (75' Dávid D.), Nagy Zs., Jáger G. (55' Brukner B.), Kovács P., Pókos M., Both D. (85' Varga M.), Izsák M. (90' Károlyi V.), Strigencz P., Hetényi M., Marton V.

Gólszerzők: Kovács Péter (19. perc), Izsák Máté (55. és 65. perc)

A következő fordulóban Szederkénybe látogatnak a fiúk, a mérkőzés október 8-án, vasárnap délután három órakor kezdődik.

E. B.