Rátgéber: sok a sérült, de nem feltartott kézzel megyünk
2012. augusztus 14. kedd 08:01
A hiányzók és sérültek miatt meggyengült de elszánt magyar férfi kosárlabda-válogatott utazik kedden Ukrajnába, ahol szerdán megkezdi a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot.
"Annyian vagyunk, amennyien" - kezdte hétfőn a helyzetjelentést az MTI-nek a szombathelyi edzőtáborból Rátgéber László szövetségi kapitány. "Báder Márton sérülés miatt sajnos nem tudott beugrani, mint ahogy Morgen Ferdinándra, Hendlein Rolandra és Somogyi Gergelyre sem számíthatok a magas posztokon. Így a nemrég Rómába szerződött Lóránt Péteren kívül Szabó Zsolt, Szabó Miklós, Trepák Zoltán és Tóth Ádám áll rendelkezésemre, ráadásul a többiek közül Obie Trotternek megfájdult a háta, a csapatorvos külföldön tartózkodik, így Obie a ma esti edzés után dönti el, hogy velünk tart-e holnap Ukrajnába. Arról már nem is beszélek, hogy Hanga Ádám jegeli a lábát, és délelőtt nem edzett..."
A januárban kinevezett kapitány kifejtette, hogy "gyengült ugyan a hadsereg", de a keret sikeres felkészülésen van túl, és a stáb alaposan feltérképezte az ellenfelet.
"Nem feltett kézzel fogunk pályára lépni" - hangsúlyozta Rátgéber László. "A lényeg, hogy nem szabad az ő ritmusukba belefutnunk, és hagynunk, hogy a fizikai adottságok domináljanak, okosan-taktikusan kell kosárlabdáznunk."
A csapat kedden Bécsből repül el a dnyipropetrovszki mérkőzésre, amely magyar idő szerint 18 órakor kezdődik.
A további csoportellenfelek Horvátország, Ausztria és Ciprus lesznek, az első két helyezett, illetve a négy legjobb harmadik vehet részt a 2013-as szlovéniai kontinenstornán.
Az Eb-selejtezők magyar programja:
augusztus 15.: Ukrajna-Magyarország, Dnyipropetrovszk 18 ó
augusztus 21.: Magyarország-Ausztria, Szombathely 19 ó
augusztus 24.: Horvátország-Magyarország, Eszék 20 ó
augusztus 27.: Magyarország-Ciprus, Pécs 19 ó
augusztus 30.: Magyarország-Ukrajna, Pécs 19 ó
szeptember 5.: Ausztria-Magyarország, Schwechat 20:20 ó
szeptember 8.: Magyarország-Horvátország, Szombathely 19 ó
szeptember 11.: Ciprus-Magyarország, Nicosia 18 ó
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb elfogások: futószalagon...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Októberben csökkent a hideg...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Vontatóval ütközött egy autó a...

