Rallye Sprint Bajnokság 2013 - mohácsi és lánycsóki győztesekkel
2013. április 24. szerda 10:49

Immáron hetedik alkalommal, április 20-21-én rendezték meg a 2013-as Rallye Sprint Bajnokság második futamát Magyarbólyban. A község utcáin zajló verseny idén sem okozott csalódást a kilátogató nézőknek, akik szép számmal jelentek meg ezen a hétvégén, nagy örömet okozva ezzel a versenyzőknek.
Az előző - orfűi - versenyen győzedelmeskedő Szauer Gergő - Szauer Béla (Lada 2105) páros kategóriájukban és a Lada Kupában egyaránt az első, összetettben pedig a 6. helyen végzett, növelve előnyüket a bajnoki pontversenyben.
Az erős kezdésnek köszönhetően egy pillanatra sem engedték ki a kezükből a vezetést. Aggodalomra adott okot a második gyorsaságin az egyik futóműalkatrész meghibásodása, ami miatt vesztettek előnyükből. Az autó javítása után növelni tudták előnyüket, ami elég volt a kiváló eredmény eléréséhez.
Egy év kihagyás után visszatért a pályákra Szabó Balázs - Lehőcz Zsuzsanna (Lada 2101) duó. A verseny első szakaszában technikai hiba hátráltatta Őket, ezt orvosolva meg sem álltak a kategóriagyőzelemig, illetve az összetett értékelés 3. helyezéséig.
A bajnokság egy hosszabb szünet után folytatódik június 15-16-án a Mecsek Rallyeról ismert Bakonya környéki kanyargós útszakaszon.
Képünkön: A mohácsi Szauer Gergő - Szauer Béla (Lada 2105).
Erős Balázs Fotó: Kálmán Norbert
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Harminchárom rab készül idén...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Orbán Viktor: Magyarország nélkül...