Rajt előtt a mohácsi női kézilabdacsapat: átalakult kerettel, új edzővel vágnak neki a bajnokságnak
2016. szeptember 02. péntek 16:13

Jelentősen átalakult kerettel kezdte meg a felkészülést nyáron a Mohácsi TE 1888 női kézilabdacsapata. Az együttes ugyan tavaly kiesett a bajnokságból, a sorstól azonban kapott egy utolsó lehetőséget: legjobb kiesőként bennmaradhatott a másodosztályban.
Ezzel azonban a gondok még nem oldódtak meg, hiszen Gyulay László edző távozásával a szakosztály vezetése hosszas fejtörés után találta csak meg a megfelelő embert a posztra. Borbándi István személyében egy egészen más mentalitású edző vette át a csapat irányítását. Az új szakmai stábhoz csatlakozott még a 155-szörös magyar válogatott, Tóth Tímea is, aki a felnőttek mellett az utánpótlás csapatokkal egyaránt foglalkozik.
A játékosállományban is komoly változások voltak, Beda Fanni munkahelyi elfoglaltság miatt távozott, Virág Bianka Németországba, Martinov Lili Dunaújvárosba, Huszár Csenge Pécsre igazolt, Menyhei Réka pedig abbahagyta a kézilabdázást. A vezetőség nem esett kétségbe, szerencsére több játékost, és ami a legfontosabb, hogy kapust is sikerült igazolni. Kiss Orsolya Gárdonyból, Megyes Ildikó Nagyatádról, Balogh Bernadett Siklósról, Farkas Anita pedig a Pénzügyőr csapatától érkezett Mohácsra.
A felkészülés alatt több edzőmérkőzést is játszottak a mohácsiak. Kezdésként idegenben győzelem a Kozármisleny és vereség a Szekszárd ellen, majd hazai pályán győzték le a horvát Dárda csapatát. Augusztus utolsó hétvégéjén, egy négycsapatos tornán vettek részt, ahol az első osztályú Vác junior csapatát magabiztosan győzték le, majd a döntőben a rendező Göd ellen egygólos vereséget szenvedtek.
Augusztus 31-én hazai pályán két góllal győztek a tavalyi bajnok Szekszárd ellen, szeptember 6-án pedig az utolsó felkészülési mérkőzésüket az NBII-es PTE-PEAC otthonában játsszák.
Szeptember 10-én szombaton este hat órakor végre elrajtol az idei szezon, ahol a 6-8. hely megszerzése lesz a mohácsiak célja. Az első fordulóban a Haladás VSE csapatát fogadják a lányok a mohácsi Városi Sportcsarnokban.
Erdélyi Bianka - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Októberben 161 földmozgást...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Lesz minden a héten: sűrű köd,...
- Harmincöt migránst tartóztattak fel...
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...
- Haltelepítés miatt horgászati...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...
- Schnell Tamás: a könyvgyűjtő munkámra...

