Négy góllal mutatkozott be a mohácsi Pankotai Luca a pozsonyi ifi vb-n
2016. július 19. kedd 12:32

Megkezdte szereplését a magyar női ifjúsági kézilabda válogatott a Pozsonyban zajló világbajnokságon. Az első mérkőzésen végig vezetve, magabiztosan, 44-17-re győztek a lányok Kína ellen.
A mohácsi Pankotai Lucának ez az első világversenye, ahol a mérkőzés 20. percében kapott lehetőséget, góllal, gólpasszal és egy büntető kiharcolásával hálálta meg a bizalmat. Az első félidőben még csak támadásban, a második játékrészben már védekezésben is pályán volt a tehetséges jobbátlövő, aki további három szép találattal vette ki a részét a sikerből.
A mohácsi Pankotai Luca, az MTE egykori, a Nemzeti Kézilabda Akadémia jelenlegi játékosa a Mohácsi Újság.hu-nak elmondta, nagyon fontos volt az első mérkőzés, hogy hogyan kezdik a világversenyt és bár az elején mindenki nagyon izgult, a pályán ebből már semmi nem látszott, hiszen magabiztos, jó játékkal sikerült győzni. Luca kiemelte, hogy örül annak, hogy mindenki kapott játéklehetőséget és, ami még nagyobb pozitívum, hogy éltek is a lehetőséggel.
- Ez a mérkőzés egyfajta ráhangolódás volt nekünk, a következő meccsen is szeretnénk nyerni, illetve, ahogy megyünk előre, folyamatosan szeretnénk kijavítani a hibáinkat.
Magyarország - Kína 44-17 (24-10)
A magyar válogatott egy nap pihenő után, csütörtökön, 18 órakor Spanyolország legjobbjaival mérkőzik majd. A mérkőzést az alábbi linken követhetik élőben.
Erdélyi Bianka - Fotó: IHF
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn megérkeztek az esztendő első...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Ha tűzoltónak állna Baranyában, itt a...
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- A mohácsi sebész, dr. Takács József...
- Elhunyt Nemeskürty István író,...
- A Fogtündér ismét várja a...
- Tizennyolc határsértőt kapcsoltak le...
- Itt adhatunk vért a jövő héten...
- Iskolája elleni terrorcselekményt...

